Megkezdődött a próbagyártás a szerb–magyar határ közelében épülő BYD elektromosautó-gyárban – erősítette meg Botka László, Szeged polgármestere. Bár a hivatalos gyáravató időpontja egyelőre nem ismert, a termelés elindítása már fontos mérföldkőnek számít a beruházásban.
A városvezető egy évadnyitó rendezvényen elmondta: a kínai autógyártó eddig 960 munkavállalót vett fel, akiknek mintegy 70 százaléka magyar, többségük szegedi. A termelés fokozatosan fut fel, és ezzel párhuzamosan a dolgozói létszám is tovább növekszik – számolt be róla az Economx.
„Szegeden az országos munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb, mindössze 1,3 százalék. A BYD együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karával, és a cég számít a munkavállalókra a térségből, így Makó környékéről, valamint a Vajdaság északi részéről is” – mondta Botka László.
A polgármester tájékoztatása szerint a kormány vállalta, hogy megkönnyíti a határ menti ingázók közlekedését: ennek érdekében külön sávot alakítanak ki a Röszkei határátkelőnél, ami jelentősen gyorsíthatja az átkelést a napi munkába járók számára.
Az üzemben külföldi, főként ázsiai vendégmunkások is dolgoznak majd, ám Botka László szerint ez nem okoz feszültséget, mivel a térség régóta nemzetközi oktatási és gazdasági központként működik.
A hivatalos gyáravató időpontja továbbra sem ismert, ugyanakkor Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón közölte: a BYD magyarországi üzemében várhatóan tavasszal indulhat meg a tényleges termelés. Ez a szerb–magyar határ menti térség számára új munkahelyeket és hosszabb távon gazdasági élénkülést is hozhat.
Fotó: AFP







