Győztes rangadóval kezdett az Eb-n a magyar női pólóválogatott

Alig egy nappal a férfi felnőtt vízilabda Európa-bajnokság befejezése után már el is kezdődött a női Eb a portugáliai Funchalban. A tavalyi vb-ezüstérmes magyar válogatott rögtön rangadóval nyitotta a tornát, és az első fordulóban 9–7-re legyőzte az olimpiai bajnok Spanyolországot.

Cseh Sándor szövetségi kapitány kiválasztottjai parádés játékkal mutatkoztak be az Eb-n és azonnal egy fontos győzelmet jegyeztek fel a B csoportban.

A találkozó elején még a magyar válogatott vezetett, ezt követően azonban egy ritkán látható hullámvasút vette kezdetét. Nem igazán fordult elő, hogy egymást követő támadások során mindkét csapat betalált volna. Az utolsó negyedet kétgólos hátrányból kezdték a magyar lányok, ám parádés játékkal fordítani tudtak, és már most óriási lépést tettek az elődöntő felé.

A következő ellenfel Cseh Sándor együttesének Románia lesz már holnap, 27-én 14:45-től, majd az utolsó fordulóban a házigazda portugálokkal küzdenek meg a magyar lányok. Az a párharc csütörtökön, 29-én van programon 16:30-tól.

A harmadik kör után a csoport első két helyezettje harcolja ki a továbbjutást a következő körbe.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT