A portugáliai Funchalban rendezett tornán a magyar és a szerb válogatott is érdekelt, mindkét csapat komoly kihívások elé néz már a csoportkörben.
A tavaly világbajnoki ezüstérmes magyar női válogatott a B csoportban szerepel. Cseh Sándor együttese ma az olimpiai bajnok Spanyolország ellen játssza első mérkőzését, majd kedden Romániával, csütörtökön pedig a házigazda Portugáliával találkozik. Garda Krisztina vízilabdázó szerint a csapat jó állapotban érkezett az Európa-bajnokságra. A középdöntőbe jutás esetén a magyarokra a címvédő hollandokat is felvonultató D csoport csapatai várhatnak.
A szerb női vízilabda-válogatott szintén ma kezdi meg szereplését a kontinensviadalon. A C csoportban Olaszország, Horvátország és Törökország lesznek az ellenfelei. A szerbek első mérkőzésüket ma játsszák a Törökország ellen 16 óra 30 perckor, majd kedden az olaszokkal mérkőznek meg. A csoportkört csütörtökön Horvátország ellen zárják.
Mindkét csoportból az első két helyezett jut tovább a középdöntőbe, ahol újabb négycsapatos csoportokban folytatódik a küzdelem a legjobb négy közé jutásért.
Forrás: Pannon RTV
Fotó: Magyar Nemzet







