Magyar konzul is segíti a szurkolókat a belgrádi Eb-döntőn

Magyar konzul is jelen lesz a férfi vízilabda Európa-bajnokság vasárnap esti döntőjén Belgrádban, emellett reggel óta él a konzuli ügyeleti telefonszám is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy Facebookon közzétett videóban.

A tárcavezető felidézte, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott fantasztikus teljesítménnyel jutott be az Európa-bajnokság fináléjába, ahol vasárnap este fél kilenckor a házigazda szerbekkel csap össze az aranyéremért Belgrádban. Hangsúlyozta: nem könnyű mérkőzésre kell számítani, hiszen a helyszínen mintegy 12 ezer hazai szurkoló buzdítja majd a szerb csapatot, ugyanakkor körülbelül 400 magyar drukker is ott lesz a lelátókon.

Szijjártó Péter arra is felhívta a helyszínre utazó magyar szurkolók figyelmét, hogy a belgrádi nagykövetség konzuli részlegéről magyar konzul tartózkodik majd a mérkőzésen, aki szükség esetén segítséget nyújt. Emellett a reggeli óráktól elérhető a +381 62 836 3965-ös állandó ügyeleti telefonszám is, amelyen baj esetén azonnali konzuli segítség kérhető.

A miniszter jó szurkolást kívánt mindenkinek, és reményét fejezte ki, hogy a magyar válogatott Európa-bajnoki címmel zárja a hetet.

Címlapkép: facebook/waterpolo.hu

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT