A Crvena Zvezda nyert, a Ferencváros pedig döntetlent játszott az EL-ben

Fontos győzelmet jegyzett fel a Crvena Zvezda a férfi labdarúgó Európa Liga alapszakaszának a 7. fordulójában, miután Svédországban legyőzte a Malmö együttesét 1-0-ra. A magyar bajnok pedig Budapesten 1-1-es döntetlent játszott a görög Panathinaikosszal.

A Ferencváros nem tudott győzni görög ellenfele ellen, pedig egészen a 86. percig vezetett. A Fradi a mérkőzés 65. percében szerzett előnyt, miután Dele értékesítette a tizenegyest. Közel állt a magyar együttes a győzelemhez, ám a meccs hajrájában Zaroury gólja hideg zuhanyként érte a zöld-fehéreket – még ebben a hideg időben is.

Bár nem sikerült győznie a magyar bajnoknak, egy fordulóval az alapszakasz vége előtt továbbra is a nyolcaddöntőt érő hetedik helyen áll a tabellán, 15 szerzett ponttal.

Az utolsó körben nem lesz könnyű dolguk Robbie Keane kiválasztottjainak, ugyanis idegenben az angol Nottingham Forest ellen lépnek pályára.

A szerb bajnok kulcsfontosságú győzelmet aratott, ugyanis azzal, hogy sorozatban a negyedik mérkőzését is 1–0-ra nyerte meg az Európa-ligában, bebiztosította továbbjutását. A mérkőzés egyetlen találatát a mindössze 17 éves Vasilije Kostov szerezte a 16. percben.

A belgrádi piros-fehérek az alapszakasz utolsó fordulójában a spanyol Celta Vigo együttesét látják vendégül Belgrádban.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT