Mint ismeretes, a MOL-csoport kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a Gazprom Neft társasággal a szerb Naftna Industrija Srbije (NIS) vállalatban fennálló 56,15 százaléknyi részesedésük megvásárlásáról. A tranzakció megvalósulásával a MOL jelentős részvényesi felelősséget és irányítási jogot vállalhat a Szerbia egyetlen olajfinomítóját üzemeltető társaságban, amellyel tovább erősítheti jelenlétét a közép- és délkelet-európai energiapiacon. Erről Siniša Mali, szerb pénzügyminiszter is nyilatkozott.
„A magyar fél jelezte, hogy az amerikai OFAC, a Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatal által megszabott határidőig, vagyis március 24-éig aláírják a megállapodást.” – közölte Mali.
A miniszter arra számít, hogy ez valamivel korábban megtörténik. Úgy értékelte, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalattal kapcsolatos munka oroszlánrészét már elvégezték. A magyar és az orosz fél aláírta a szerződés alapvető rendelkezéseit.
„Ez jó hír, mert csökkenti az üzemanyag-ellátással kapcsolatos bizonytalanságot” – szögezte le a pénzügyminiszter.
Úgy fogalmazott, hogy Szerbia stabilabb és nyugodtabb időszakba lép, így az új beruházásokra összpontosíthatnak, további befektetőkkel köthetnek megállapodásokat, új technológiákat vezethetnek be, és ezzel új munkahelyek is létrejöhetnek.
A szerb kormány levelet küldött az amerikai adminisztrációnak, amelyben támogatta a Szerbiai Kőolajipari Vállalat kérelmét a működési engedély meghosszabbítására, valamint a MOL és a Gazprom Nyeft közötti lehetséges tranzakciót – közölte Dubravka Đedović Handanović energetikai miniszter. A válasz Washingtonból a hét végéig várható.
Az ADNOC, az Egyesült Arab Emírségek állami olajtársasága kapcsán közölte: a tervek szerint később közös vállalatot hoz létre a MOL-lal, amely a NIS többségi tulajdonosa lesz, míg az ADNOC ebben a konstrukcióban kisebbségi részesedéssel rendelkezne.
A MOL felel majd a vállalat irányításáért, ugyanakkor Szerbia továbbra is a második legnagyobb részvényes marad, és bizonyos, a vállalatot érintő kérdésekben a döntési jogköre még erősödni is fog – tette hozzá a miniszter.
Forrás: Pannon RTV







