A baleset a Savin Kuk síközpontban, Zabljak közelében történt. A beszámolók szerint a felvonó kábele levált, emiatt a dupla ülés mintegy 70 métert csúszott vissza, mielőtt az ütközés bekövetkezett. Herbert a zuhanás következtében a helyszínen meghalt.
A futballista felesége a meghibásodott széken rekedt, órákig nem tudták lementeni, miközben végignézte a tragédiát. A 30 éves nő lábtörést szenvedett, de rajta kívül három másik turista is órákra a felvonóban rekedt, végül a mentőcsapatoknak sikerült őket biztonságban lehozniuk.
A korábbi német védő profi pályafutása elején a Stuttgartban játszott, majd a Schalke második csapatában töltött rövid időszakot. Jobbára alacsonyabb osztályú német csapatokban szerepelt, többek között az 1860 München, az Erzgebirge Aue és a Darmstadt együttesében is megfordult. Legutóbb a német ötödosztályban szereplő ETSV Hamburg csapatában játszott, ahol csapatkapitány volt.
„Mély szomorúsággal jelentjük be, hogy csapatkapitányunk, Sebastian Hertner tragikus balesetben elhunyt. Megdöbbentünk és hihetetlenül szomorúak vagyunk. Mély együttérzésünket fejezzük ki a családjának és a hozzátartozóinak. Nyugodj békében, Sebastian” – írta az ETSV.
A tragikusan fiatalon elhunyt futballistától korábbi csapatai, köztük a Stuttgart is búcsúzott a közösségi oldalán. Hertnert 2005 és 2012 között hét éven át játszott a Bundesliga-csapatban, ahol végigjárta a ranglétrát, a Stuttgart második csapatában 65 meccsen szerepelt a német harmadosztályban.
Forrás: Origo







