Palicson december 20-án karácsonyi vásárt rendeznek, a Vigadó és a Hősök parkja környékén. A rendezvény célja, hogy a tóparti üdülőhely a téli időszakban is lehetőséget biztosítson a szórakozásra. A vásárt a DОО Park Palić szervezi. A vállalat igazgatója, Bálint Novák Mirella szerint Palicson a téli hónapokban kevés a szabadtéri rendezvény, ezért döntöttek a karácsonyi vásár megszervezése mellett.
A szervezők tájékoztatása szerint eddig mintegy negyven kiállító jelentkezett. A kínálatban karácsonyi díszek, ajándéktárgyak, kézműves termékek, gyertyák, méz és mézeskalács szerepelnek, valamint meleg italok is elérhetők lesznek.
A vásár ünnepélyes megnyitóját december14 órakor tartják, rövid kulturális műsor kíséretében. A programban közreműködik a Talentum Egyesület, a Piazza Italia, Zakinszky Regina és Emina illetve Varga Anna szólóénekesek.
A Nagy terasz épületében a rendezvény ideje alatt ingyenes kézműves foglalkozásokat szerveznek gyermekek számára, ahol karácsonyi díszeket és ajándéktárgyakat készíthetnek. A vásár részeként jótékonysági akciót is tartanak, az Angyalfára a látogatók kívánságkártyákat helyezhetnek el, valamint ajándékokat adományozhatnak a rászoruló gyermekek számára.
A karácsonyi vásár december 20-án 10 órától várja a látogatókat Palicson.
Fotó: Park Palić / Facebook







