Vučić válságtanácskozást hívott össze a NIS jövőjéről

Rendkívüli ülést tartott a köztársasági kormány a Szerb Palotában, amelyre ezúttal a közvállalatok igazgatóit is meghívták. Az egyeztetésen Aleksandar Vučić államfő is részt vett. A tanácskozás fő témája a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) helyzete volt, amely a nemzetközi szankciók és a tulajdonosi struktúra miatt az elmúlt hetekben kritikus pontra került.

VUČIĆ: MINDEN MEGOLDÁST A VÉGSŐKIG KI KELL MERÍTENI

Vučić elmondta, hogy Szerbia el szeretné kerülni bármilyen vagyonelkobzás vagy vagyonlefoglalás lehetőségét, ezért folytatják az egyeztetést az orosz tulajdonosokkal. Jelezte: ha szükséges, a szerb fél hajlandó magasabb árat is ajánlani.

Az államfő hangsúlyozta, hogy az utóbbi hónapokban az amerikai partnerekkel folytatott tárgyalásoknak köszönhetően sikerült halasztást elérni az OFAC-szankciók életbe lépésében. Szerbia közben jelentős stratégiai tartalékokat halmozott fel, így élelmiszerből és üzemanyagból is van mozgástér – a hadsereg dízelkészleteiből szükség esetén a polgári ellátást is támogatnák.

Vučić ugyanakkor óvatosságra intett: a tartalékok teljes felélése ellátási egyensúlytalanságot okozhatna. A döntést a jövő hétig meg kell hozni, reményei szerint az orosz fél által bevont ázsiai és európai tárgyalópartnerek is elfogadják a tulajdonjogi egyeztetést, amelyről közösen tájékoztatnák az OFAC-ot.

MALI: A NIS HELYZETE MINDENT VESZÉLYEZTET

Siniša Mali pénzügyminiszter szerint Szerbia az utolsó pillanatban van, a jelenlegi helyzet pedig egyszerre veszélyezteti:

  • a gazdasági növekedést,
  • az ország hitelminősítését,
  • a jövőbeni beruházásokat.

Mali úgy véli, Oroszország 17 éves NIS-beli jelenléte ellenére nem mutatott készséget a közös megoldáskeresésre. Hozzátette: bár Vučić mindent megtett a helyzet rendezéséért, a szerb vezetésnek most elsősorban saját érdekeit kell szem előtt tartania.

ĐEDOVIĆ HANDANOVIĆ: KÉSZEN ÁLLOK A LEMONDÁSRA

Az energiaügyi miniszter, Dubravka Đedović Handanović drámai hangvételben szólt a kormányülésen. Szerinte a jelenlegi körülmények között rendkívül nehéz felelős döntéseket hozni, ezért azt kérte, hogy a kormány naponta üljön össze a válság kezelésére.

Elmondta: ilyen helyzetben lehetetlen az energiaügyi minisztérium vezetése, és kész benyújtani lemondását, mivel nem lát reális kiutat a jelenlegi helyzetből.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT