Aleksandar Vučić szerb elnök vasárnap az Instagram-oldalán közölte, hogy telefonon beszélt Dijana Hrkával, a tavaly novemberi újvidéki tragédia egyik áldozatának édesanyjával, valamint Uglješa Mrdić parlamenti képviselővel, akik napok óta éhségsztrájkot folytatnak Belgrádban.
Vučić elmondta, hogy aggodalmát fejezte ki mindkettőjük egészségi állapota miatt, és arra kérte őket, hogy mielőbb fejezzék be a tiltakozást. Azt is közölte, hogy személyes találkozóra hívta meg Dijana Hrkát az elnöki palotába.
„Minden jóérzésű ember aggódik az egészségükért. Imádkozom és remélem, hogy belátják: most a legfontosabb az, hogy megőrizzék az egészségüket” – írta Vučić.
Dijana Hrka, akinek fia a tavalyi, újvidéki vasútállomáson történt tetőomlásban vesztette életét, november 2-a óta tartó éhségsztrájkba kezdett a Szerbiai Nemzetgyűlés előtt. Követelései között szerepel az igazság kiderítése és a felelősök elszámoltatása a balesetért, a tüntetések során letartóztatott diákok szabadon bocsátása, valamint előrehozott parlamenti választások kiírása.
A Fonet hírügynökségnek nyilatkozva Hrka elutasította az elnöki meghívást:
„Nem fogok a saját lábamon elmenni az elnökhöz.” – fogalmazott.
Uglješa Mrdić, a Szerb Haladó Párt (SNS) parlamenti képviselője október 31. óta tart éhségsztrájkot a nemzetgyülés épülete előtt, öt háborús veteránnal együtt. Tiltakozásukkal azt követelik, hogy a belügyi és ügyészségi szervek vonják felelősségre az újvidéki vasúti balesetért szerintük felelős vezetőket, köztük a Szerb Vasúti Infrastruktúra korábbi tisztségviselőit, Nebojša Bojovićot és Milutin Miloševićet.
A két éhségsztrájk hátterében tehát ugyanaz a tragikus esemény áll: a 2024. november 1-jén bekövetkezett újvidéki vasútállomási baleset, amelyben 16 ember – köztük Hrka fia – vesztette életét, amikor leszakadt az állomás előtetős szerkezete.







