Kitüntették a magyar turistákat a tengerből kimentő görög és spanyol fiatalokat

Sulyok Tamás csütörtökön tüntette ki azt a két fiatalt, akik idén nyáron egy magyar férfit és 10 éves lányát mentették meg a tengerbe fulladástól a görögországi Epanominál.

A 21 éves görög Anasztaszisz Garapisz és spanyol segítője, Iset Segura Santaeularia a Magyarország Köztársasági Elnökének Arany Érdemérme fokozatot vehették át a köztársasági elnöktől.

„Tettük az emberiesség, a hősiesség és az önzetlenség nagyszerű példája” – írta vonatkozó Facebook-bejegyzésében Sulyok, aki szerint a fiatalok „azonnal, gondolkodás nélkül a bajbajutottak segítségére siettek, megmentve ezzel az életüket”.

Az esetről még júliusban számoltunk be a Déli Szemlén. Anasztaszisz Garapisz arra lett figyelmes az Égei-tengeren szörfözve, hogy a magyar család tagjai sodródni kezdenek a nyílt tenger felé, és nem tudnak visszajutni a partra. Garapisz a saját deszkáját adta oda a magyaroknak, majd Segurával együtt a közelükben maradt, amíg a helyi vadászklub a helyszínre nem ért egy csónakkal. Ezután csatlakozott a parti őrség, a mentők és a rendőrség is. A görög sajtó szerint a magyar turistákat az erős szél sodorta be a vízbe a partról.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

földrengés

Földrengés rázta meg Szerbiát 

Hajnalban gyenge földrengést regisztrált a szerbiai szeizmológiai intézet Donji Milanovac térségében. A rengés ereje 2,2-es volt a Richter-skálán. Az epicentrum