Marozsán Fábián legyőzte a svájciak legendáját, Stan Wawrinkát a sanghaji keménypályás tenisztorna első fordulójában 6-1, 4-6, 6-4-re és továbbjutott a második körbe. A következő ellenfele az ötödik kiemelt amerikai Taylor Fritz lesz.
A magyar teniszező számított rá, hogy hullámvölgybe kerülhet, de ebből szerencséjére gyorsan ki tudott lábalni, és végül diadalmaskodott a 40 éves svájci teniszező ellen.
„Tudtam, hogy az első játszmában mutatott teniszemet nehéz lesz végig fenntartani, és jött is egy kisebb hullámvölgy. Wawrinka elhúzott 4:1-re, de sikerült gyorsan átesnem a holtponton, visszaküzdöttem magam a szettbe. – fogalmazott Marozsán a meccs után, majd hozzátette:
„Így persze fájó volt, hogy nem tudtam kettőben lezárni, de mindvégig arra gondoltam, hogy a végén én fogom jobban bírni. Ugyanakkor láttam Wawrinkán, hogy egyfolytában figyel engem, nagyon rutinos játékos, ezért utólag visszagondolva nagyon jó érzés, hogy a végén én voltam az erősebb, és legyőztem egy legendát„
A világranglista 52. magyar játékosa a 64 között az amerikai Taylor Fritz ellen játszik majd a második körben. Az eddigi egyetlen párbajukat, tavaly az Australian Openen az amerikai nyerte négy szettben. A mérkőzést pénteken vagy szombaton rendezik.
A szerb színekben szereplő zentai játékos Györe László viszont nem vette sikeresen az első akadályt és azonnal kikapott a világranglista 202. helyezettje, Valentin Vacherot ellen 6-4, 6-4-re, így véget ért számára a torna.