Október 4-én, szombaton 9 és 12 óra között rendezi meg a Zentai Baba-mama Klub a 7. Család Expót a Zentai Sportcsarnokban. A rendezvényt Tomić Edina fő szervező szerint az az igény hívta életre, hogy legyen egy olyan hely, ahol a családok egyszerre találhatnak hasznos információkat, értékes programokat és közösségi élményt. A Magyar Szó beszámolója.
– Sokan keresték a lehetőséget, ahol egy rendezvényen belül börzézhetnek, csereberélhetnek, megismerhetik a helyi szolgáltatókat és kézműveseket, miközben a gyerekek színes, ingyenesen látogatható foglalkozásokon vehetnek részt. Az volt a cél, hogy olyan esemény jöjjön létre, amely tartalmas kikapcsolódást kínál, erősíti a közösséget, és valódi találkozási ponttá válik a térség családjai számára.
Hozzátette, hogy a soron következő Család Expo egyik újdonsága a minden eddiginél gazdagabb gyermekprogram, mivel tapasztalatuk szerint egyre nagyobb az igény a kicsiknek szóló szórakoztató és fejlesztő foglalkozásokra.
– Emiatt idén különösen nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy minél több élményt kínáljunk nekik. Kreatív kézműveskedés, gyöngyfűzés, arcfestés, csillámtetkó, légvár, fejlesztő foglalkozások és interaktív játékok várják idén a gyerekeket, emellett elkészítjük a „Családok fáját” is, ahová felragaszthatják a saját nevüket, és a közös munkából egy színes, élettel teli alkotás születik majd. Természetesen a jól bevált elemek is visszatérnek: ismét lesz börze, ahol használt baba- és gyerekholmikra, könyvekre és játékokra lehet szert tenni, és az „ingyen vihető” stand is megnyílik, ahol bárki elhelyezheti megunt, de jó állapotú dolgait, amelyeket mások elvihetnek. Ez nemcsak környezettudatos megoldás, hanem a közösség támogatásának is szép formája. Emellett alkotói pályázatot is hirdettünk, ahol az ovis és iskolás gyerekek otthon készíthetik el saját műveiket, majd elhozhatják az expóra, ahol zsűri díjazza a legkreatívabb alkotásokat. Az alkotói pályázat témája: Milyen programot szervezzen a Zentai Baba-mama Klub nekem és a családomnak? És hogy a nap kerek legyen: a gyerekeket frissítőkkel, nassolnivalóval és természetesen (ingyenes) vattacukorral is várjuk, így az expó nemcsak programokban, hanem finomságokban is bővelkedik majd.
A 7. Család Expóra továbbra is várják a börzések, kiállítók, foglalkozásvezetők és önkéntesek jelentkezését, amit a Zentai Baba-mama Klubnak küldött Facebook-üzenetben lehet megtenni.
Forrás: Magyar Szó
Fotó: Hét Nap