Siniša Mali miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter Belgrádban tárgyalt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel. Közös projektekről tárgyaltak, többek között az Újvidék és Algyő közötti kőolajvezeték építéséről, melynek munkálatai 2025 végéig megkezdődnek.
„A fókusz a gazdasági kapcsolatok erősítésén, az energetikai stabilitás biztosításán, a közös infrastrukturális projektek fejlesztésén és a határátkelők korszerűsítésén volt, beleértve a Kelebia–Tompa és a Horgos–Röszke átkelőt” – mondta Mali.
A pénzügyminiszter kiemelte továbbá, hogy fontos a Belgrád–Budapest gyorsvasút modernizációjának mielőbbi befejezése.
„Megköszöntem Szijjártónak, hogy megerősítette Magyarország részvételét a 2027-es Expón, amely hatalmas üzleti lehetőségeket kínál” – emelte ki Mali.
“Az idei év első hét hónapjában a Magyarországgal folytatott árucsere meghaladta a 2,14 milliárd eurót, ami 14 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A magyar cégek jelenleg több mint 6600 munkavállalót foglalkoztatnak Szerbiában” – közölte a Mali.
Szijjártó: A magyar gazdasági stratégia és az adópolitika is a családok támogatásra épül
A magyar gazdasági stratégia és az adópolitika is a családok támogatásra épül, minthogy Magyarország megerősítésének egyetlen útja a családokon keresztül vezet – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban.
A tárcavezető a RISE konferencián elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy noha ezt a megközelítést számos éles bírálat éri, főleg az európai liberális fősodor részéről, Magyarországon a társadalom alapja továbbra is a család, amely anyából, apából és gyermekekből áll, és amelyben az anya nő, az apa férfi.
Kiemelte, hogy a magyar kormány családalapú gazdasági stratégiát folytat, a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékát fordítván a családok támogatásra, ami a legmagasabb arány a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamai között.
Szijjártó arra is kitért, hogy Magyarország és Szerbia kapcsolata jelenleg történelmi csúcsponton van, aminek egyik oka épp az, hogy a két ország számos alapvető kérdésben, például a családok tiszteletben tartásában hasonló álláspontot képvisel.
„Úgy vélem, két ilyen családközpontú társadalom, két ilyen családközpontú nemzet, valamint két olyan kormány, amely a politikai stratégiája középpontjába állítja ezt a kérdést, könnyebben talál egymásra. Ezért a családpolitika a jövőben is fontos része lesz a kétoldalú együttműködésnek” – összegzett.
Forrás: RTV
Fotó: Tanjug