Eljárás indult a torontálvásárhelyi gyilkosok ellen

Eljárást indított a tegnapi torontálvásárhelyi gyilkosság kapcsán a pancsovai Felső Ügyészség.

Négy helyi lakos, a 29 éves N.V (1996), a 22 éves M.J. (2003), a 45 éves M.Đ. (1980) és egy 2008-ban született, 17 éves kiskorú ellen indult eljárás, súlyosbított emberölés bűncselekménye miatt.

A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy 2025. szeptember 28-án, este 9 óra körül Torontálvásárhelyen, egy Lenjinova utcai házban kegyetlenül megölték a szintén helyi, 1987-ben született J.K.-t.

A három felnőtt gyanúsított 48 órás őrizetben van. Az ügyészség kérelmet nyújtott be a pancsovai Felső Bíróság fiatalkorúak bírájához, hogy indítson előkészítő eljárást a fiatalkorúval szemben. Legfeljebb 30 napos előzetes letartóztatás elrendelését javasolták, mivel olyan körülmények állnak fenn, amelyek arra utalnak, hogy a bűntársai befolyásolása miatt akadályozni fogja az eljárást, valamint mert olyan bűncselekmény elkövetésével vádolják, amelyért tíz évnél is hosszabb börtönbüntetés szabható ki. További indokként emelték ki, hogy a bűncselekmény olyan közfelháborodást váltott ki, amely veszélyeztetheti a büntetőeljárás zavartalan és tisztességes lefolytatását.

Forrás: Pannon RTV

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT