Elszakadt a cérna a briteknél – több mint százezren tüntettek Londonban a bevándorlás ellen

Szombaton hatalmas tömeg vonult az utcára Londonban, hogy tiltakozzon az illegális bevándorlás és a Munkáspárt vezette brit kormány politikája ellen. A „Unite the Kingdom” (Egyesítsük a királyságot) címmel meghirdetett demonstráció fő szervezője Tommy Robinson, a szélsőjobboldali English Defence League egykori alapítója volt.

A Scotland Yard hivatalos becslést nem adott, de a BBC szerint több mint százezren vonultak a londoni kormányzati negyedbe. Robinson ezzel szemben „milliós” részvételről beszélt, és a közösségi médiában azzal vádolta a fősodorbeli médiát, hogy „hazudik”, ha ennél kevesebbet ír.


BANNON A HELYSZÍNEN, MUSK VIDEÓN SÜRGETETT KORMÁNYVÁLTÁST

A demonstráción személyesen részt vett Steve Bannon, Donald Trump korábbi stratégiai főtanácsadója, míg Elon Musk amerikai milliárdos videóüzenetben szólt a tüntetőkhöz. Musk kormányváltást sürgetett Nagy-Britanniában, mondván, a briteknek „nincs még négy évük”, és új választásokat kellene kiírni, mielőtt a jelenlegi kabinet „tönkreteszi az országot”.


ÖSSZECSAPÁSOK ÉS LETARTÓZTATÁSOK

A felvonulás több pontján összecsapások törtek ki a tüntetők és a rendőrség között. A Scotland Yard tájékoztatása szerint szombat estig kilenc embert vettek őrizetbe, de az erőszakos résztvevők beazonosítása folyamatban van, így a letartóztatások száma várhatóan emelkedni fog. A rendőrség szerint a demonstrálók több rendőrt is megütöttek és megrugdostak, amikor azok megpróbálták feltartóztatni a menetből kiváló csoportokat.


ELLENTÜNTETÉS A SZÉLSŐJOBBOLDAL ELLEN

A nap folyamán több tízezren vonultak utcára a szélsőjobboldali mozgalmak ellen is, a „Stand Up To Racism” (Kiállás a rasszizmussal szemben) néven meghirdetett megmozduláson. A két tüntetést a rendőrség több száz méter széles, lezárt „steril zónával” választotta el egymástól. A beszámolók szerint a Robinson-féle demonstráció résztvevői több helyen is megtámadták azokat a rendőröket, akik az ellentüntetők biztonságos elvonulását biztosították.

Fotó: The New York Times

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT