Vicsek Annamária: Az EP-nek nem lehetnek kettős mércéi

A keddi, Szerbiáról szóló vita az Európai Parlamentben egysíkú volt, mivel a legtöbb képviselő a saját nézőpontjából közelítette meg a témát, jelentette ki a Tanjugnak nyilatkozva Vicsek Annamária, a Fidesz vajdasági illetőségű európai parlamenti képviselője, a Patrióták Európáért frakció tagja. Hangsúlyozta, hogy az EP-nek nem lehetnek kettős mércéi bizonyos helyzetek megítélésében.

Kiemelte, hogy ha az erőszak ellen beszélünk, akkor egyaránt szót kell emelni a tüntetők elleni erőszak, valamint a rendőrök elleni erőszak ellen is. Emlékeztetett arra, hogy több alkalommal láthattuk, amint a rendőrökre fémrudakkal támadtak.

„Az Európai Parlament nem alkalmazhat kettős mércét. Igen, el kell ítélni a tüntetőkkel szembeni túlkapásokat. De ugyanúgy el kell ítélni a rendőrök elleni erőszakot is. Nem fogadhatjuk el, hogy huligánok próbálnak polgárháborút kirobbantani. Az erőszakot el kell ítélni. A politikai vitákat pedig az utcákról vissza kell vinni a parlamentbe”

– írta a képviselő Facebook bejegyzésében.

Forrás: vajma.info

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT