Fontos mérkőzés vár a magyar és a szerb labdarúgó válogatottra is

Ma fontos mérkőzést játszik a magyar és a szerb férfi labdarúgó válogatott is. A magyarok a Puskás Arénában Portugáliát látják vendégül a vb-selejtező F csoportjában, míg Szerbia Belgrádban Angliát fogadja a K csoportban. A magyaroknak ez lesz a második meccsük a vb-selejtezőben, míg a szerbeknek a negyedik.

Szerbia eddig 7 pontot gyűjtött össze, mivel legyőzte Lettország az előző fordulóban idegenben, előtte pedig hazai pályán 3-0-ra Andorrát múlta felül, valamint Albánia vendégeként gólnélküli döntetlent játszott. A másik oldalon az angolok eddig mind a négy mérkőzésüket megnyerték, így 12 ponttal érkeztek Belgrádba.

„Miért ne győzhetnénk? Senki nem tilthatja nekünk azt meg, hogy higgyünk a győzelemben. Ők is azért jöttek Belgrádba, hogy hazavigyék a három pontot. Ezért egy kemény mérkőzésre számítunk. Azonban a 90 perc alatt bármi megtörténhet. Mi felkészültünk a kihívásra és mindent megteszünk. Hogy ez elég lesz-e az majd kiderül, de készen állunk.” – fogalmazott Dragan Stjković a szerb válogatott vezetőedzője.

„Egy sportos nemzetbe érkeztünk, ahol a szurkolók nagy odaadással érkeznek ezekre a meccsekre. Világklasszis sportolói vannak Szerbiának szinte minden sportágban. Labdarúgásban is az elmúlt években rengeteg tehetséges játékos jelent meg náluk. Készen állunk egy tehetséges csapat ellen kiállni.” – közölte Thomas Tuchel az angol válogatott szövetségi kapitánya.

Magyarország viszont szombaton kezdte a vb-selejtezőt, és az első meccsen bár 2-0-ra vezetett idegenben Írország ellen, mégis csak 1 pontot tudott szerezni. A második körben Budapesten Portugáliát látják vendégül Marco Rossi kiválasztottjai, így nehéz kihívás elé néznek.

„A Portugália az Portugália. Ők mindenképp erősek pozitív értelemben. Nagyon jól tudjuk, hogy ezen a mérkőzésen nem mi vagyunk az esélyesebbek. Mindent megkell tennünk, hogy jó eredményt érjünk el.” – fogalmazott Marco Rossi a sajtótájékoztatón.

A magyar szövetségi kapitány számára nagy ajándék lenne a Portugália elleni győzelem, ugyanis ma ünnepli 61. születésnapját. A Magyarország – Portugália találkozó, valamint a Szerbia – Anglia mérkőzés is 20 óra 45 perctől van programon.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT