Siniša Mali pénzügyminiszter tegnap a Szerbiai Gazdasági Kamarában a kereskedelmi láncok képviselőivel tárgyalt az új megélhetési intézkedéscsomag kapcsán. Bejelentette, hogy a jövő héten, a kormány elé kerülő rendelettervezet értelmében a legnagyobb kereskedelmi árrés nem haladhatja meg a 20 százalékot. A miniszter a találkozó után Instagram-bejegyzésében azt írta, hogy az árrés korlátozása olcsóbb termékeket biztosít a polgárok számára.
– Az utóbbi években tudatában vagyunk annak, hogy Szerbiában emelkednek az alapvető élelmiszerárak. Mivel ez minden polgárt érint, az állam úgy határozott, hogy intézkedéseket foganatosít annak érdekében, hogy a polgároknak megfizethetővé váljanak az alapvető élelmiszerek. Szerbiában a bérek, a nyugdíjak és a minimálbér is folyamatosan növekszik, de az állam ezenfelül is meg szeretné könnyíteni a polgárok életét. Fontos, hogy párbeszéd alakuljon ki a kereskedőkkel. Meghallgatjuk őket, de nekik is meg kell hallgatniuk az állam javaslatait. A kereskedelmi árrést korlátozni kell, hogy megakadályozzuk az árak folyamatos emelkedését – írta Mali.
A tárcavezető kiemelte, hogy az említett rendelettel párhuzamosan az év végén olyan kulcsfontosságú törvényeket módosítanának, amelyek az árak stabilitása és a fogyasztók biztonsága érdekében fontosak.
Az új gazdasági intézkedéscsomagot vasárnap ismerteti Aleksandar Vučić államfő.
Az alapvető élelmiszerárak mellett az új megélhetési csomagban olyan intézkedések is helyet kapnak mint a kedvezőbb hitelek és az alacsonyabb kamatlábak. Mali hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos intézkedésekről van szó, amelyekkel az állam a polgárok igényeire válaszol.
Forrás: Magyar Szó