A Dnevnik beszámolója szerint a 20. század egyik legrejtélyesebb és legmegdöbbentőbb bűnesete fűződik a nagybecskereki Renczi Vera nevéhez, akit a sajtó a „Fekete Özvegyként” emlegetett. A történet szerint akár 35 férfit is megölhetett, köztük két férjét és saját fiát is – mindenkit arzénnal mérgezett meg, majd a testeket borospincéjében rejtegette koporsókban.
EGY NŐ, AKI A VÉGLETEKIG AKART BIRTOKOLNI
A különös sorsú nő a legenda szerint 1903-ban született Bukarestben, román üzletember apától és nemesi származású magyar anyától. A kényelemben nevelkedő lány édesanyja 13 éves korában elhunyt, majd apjával a mai Nagybecskerekre költözött. Koraérett és visszahúzódó lányként ismerték, aki később gazdag osztrák bankárral házasodott össze. Első férje titokzatosan eltűnt, Vera pedig azt állította, hogy közlekedési baleset áldozata lett. A második házasság is hasonlóan végződött – a férfi eltűnésére levéllel „magyarázkodott”, amelyben az illető állítólag búcsút vett tőle.
Ezután Vera már nem ment férjhez, de szenvedélyes viszonyokat folytatott különféle társadalmi osztályokhoz tartozó férfiakkal – diákokkal, katonákkal, kereskedőkkel –, akik rendre eltűntek. Mint később kiderült, Vera mindannyiukat megmérgezte, mert úgy érezte, hogy elárulták a bizalmát.
A BOROSPINCE, AMELY MINDENT ELÁRULT
Az áttörés akkor következett be, amikor az egyik szerető felesége gyanút fogott, és a rendőrséghez fordult. A házkutatás során 35 férfi holttestét találták meg koporsókban Vera házának pincéjében. A nő letartóztatásakor beismerő vallomást tett, és állítólag kijelentette: „Azt akartam, hogy én legyek az utolsó nő az életükben.” Vera életfogytiglant kapott, a második világháború kitörése előtt halt meg agyvérzésben.
A rémtörténet szerint saját fiát, Lorenzót is megölte – az egyik verzió szerint azért, mert a fiú rájött a titokra, a másik szerint pedig azért, mert Vera attól félt, hogy a fia elhagyja őt, ha megnősül. A haldokló gyermeket állítólag az anyja ölelte magához utoljára.
TÖRTÉNELEM VAGY LEGENDA?
A történet 1925-ben jelent meg először amerikai lapokban, majd világszerte legendává vált. Állítólag 1972-ben Renczi Vera neve bekerült a Guinness-rekordok közé, mint a legtöbb gyilkosságot elkövető nő, de a hivatalos bírósági jegyzőkönyvek máig hiányoznak. A 20. századi háborúk során számos archívum megsemmisült, így a történet valós és fiktív elemei összemosódtak.
A Dnevnik cikke kiemeli: bár a történet hangulata szinte már filmszerű, több forrás megerősíti, hogy Renczi Vera valóban létezett, és Nagybecskereken élt. Hogy a 35 gyilkosság tényleg megtörtént-e, azt ma már lehetetlen teljes bizonyossággal megállapítani.