
Senki sem vállalja Tito legendás luxushajójának javítását, pedig már 22 millió eurót költöttek rá
Hiába költöttek már több mint 22 millió eurót Josip Broz Tito egykori reprezentációs hajójának felújítására, a Galeb múzeummá alakítása továbbra

Hiába költöttek már több mint 22 millió eurót Josip Broz Tito egykori reprezentációs hajójának felújítására, a Galeb múzeummá alakítása továbbra

Rekordközeli bevétel mellett is csökkent az Air Serbia nyeresége 2025-ben – derül ki a légitársaság pénzügyi jelentéséből, amelyet a Forbes

A Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki Magyar Péter miniszterelnök javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölték vasárnap a kormany.hu oldalon, ahol az

Letartóztattak egy újvidéki férfit, akit az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására való buzdítással gyanúsítanak. A ’85-ös születésű M. K. a feltételezések

A fokhagyma-termesztés egyre jövedelmezőbb lehetőségnek számít Szerbiában, miközben a hazai fogyasztás jelentős részét továbbra is importból fedezik – írja a

Felújított öltözőkkel és zuhanyzókkal bővült a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola tornaterme, a beruházásnak köszönhetően mintegy 400 diák számára javultak

A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint a NIS-tranzakció hozzájárulna a régió, benne Szerbia hosszú távú ellátásbiztonságához. Hernádi Zsolt erről abban a közleményben

Különleges régészeti felfedezésről számoltak be Horvátországban: egy csaknem teljesen épen megmaradt ókori görög színházi maszk került elő a Pelješac-félszigeten található

A SpaceX amerikai idő szerint péntek este sikeresen kilőtte az új generációs Starship hordozórakétát a texasi Starbase indítóállásról. A Starship

A szállítás különleges körülmények között történt, egy bárány repülőjegye körülbelül 250 euróba került emiatt. Az algériai keresletet jelentősen növeli a

Több mint harminc év után ismét közvetlen légi összeköttetés jött létre Szerbia és Kanada között: az Air Serbia szombaton elindította

Határozatlan időre leállt a vasúti közlekedés Szerbiában – közölte a szerbiai vasúttársaság, a Srbijavoz szombaton. A Srbijavoz hajnali tájékoztatása szerint

A dunaszerdahelyi MOL Akadémián játszották a DAC és a Topolyai SC felkészülési mérkőzését, amely 1–1-es döntetlennel zárult szerda kora este.

Súlyos gazdasági megszorító intézkedéseket jelentett be Ilie Bolojan román miniszterelnök a szerda délutáni sajtótájékoztatón. A frissen hivatalba lépett bukaresti kormány

Mától vasárnapig a Vajdasági Ifjúsági Fórum megrendezi a 22. Vajdasági Szabadegyetemet a kishegyesi Kátai-tanyán. A rendezvény idei mottója a Kudarc? Inkább

A Szerbia Útjai Közvállalat bejelentette, hogy drágul az autópályadíj. Július 4-től ugyanis új árjegyzék alapján számolják el az autópályán megtett

Július 2-a a sportújságírók világnapja. Ezt a dátumot magyar javaslatra jelölték ki. A világnap célja, hogy elismerje a sportújságírók munkáját,

A korábbi világelső Novak Đoković egy játszmát ugyan elveszített a francia Alexandre Müller ellen a wimbledoni tenisztorna 1. fordulójának kedd

Újvidék városképének egyik ikonikus eleme, a Hotel Park bontása javában zajlik, és a munkálatok várhatóan néhány hónapon belül befejeződnek –

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban – közölte a

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki azt ígérte az egyik étterem üzemeltetőjének, hogy olcsón szerez berendezéseket,

Meggyőző győzelmet aratott a Szerb Haladó Párt a megismételt önkormányzati választáson Kosjerićben – jelentette be kedden este Aleksandar Vučić szerb