Zomborban jelentős parkolási drágulás jöhet, Óbecsén eltörölték a díjakat

Új parkolási díjszabás bevezetését készíti elő Zombor városvezetése, a tervezet szerint egyes tarifák akár 30 százalékkal is emelkedhetnek – írja a Dnevnik. A javaslat a városi közigazgatás gazdasági osztályától származik, a JKP Parkolási Szolgáltató felügyelőbizottságának kezdeményezésére.

 A város különböző parkolózónáiban eltérő mértékű díjemelést javasolnak. A tervezet elfogadása esetén Zombor területén az extra zónában az egyórás parkolás díja 58 dinárról 65 dinárra nőne, az első zónában 49,5 dinárról 55 dinárra, míg a második zónában 34 dinárról 45 dinárra emelkedne az óradíj. A legnagyobb drágulás a harmadik zónában várható, ahol a napi parkolás díja 69,5 dinárról 90 dinárra változna. 

Az indoklás szerint a díjemelést az infláció és a zavartalan működés biztosítása indokolja 2026-ban. A szabálytalanul parkoló járművek elszállításának díjai nem változnának: az elszállítás továbbra is 7 484 dinárba, a megkezdett intézkedés pedig 3 056 dinárba kerülne.  

Ezzel szemben Óbecse önkormányzata a közelmúltban eltérő döntést hozott: a városban ingyenessé tették a közterületi parkolást, amellyel a helyi lakosok és a településre érkezők terheit kívánják csökkenteni.

Fotó: Getty Images

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT