Aleksandar Vučić szerb államfő kijelentette, hogy legkésőbb holnap megindulhat a teherforgalom az új, Belgrád és Budapest közötti gyorsvasút teljes vonalán. A politikus a Szerbiai RTV-nek nyilatkozott Asztanában, ahol kétnapos kazahsztáni látogatáson tartózkodik.
Mint fogalmazott, meggyőződése, hogy március végéig a vasútvonal teljes egészében megnyílik a személyszállítás előtt is.
Korábbi bejelentések szerint a Belgrád és Budapest közötti utazás a gyorsvasúton körülbelül három órát vesz majd igénybe. A szerbiai szakaszon a vonatok akár 200 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek, míg a magyarországi részen legfeljebb 160 kilométer/órás tempóval haladhatnak.







