Tűz ütött ki Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök Bugojno feletti, Gorica-hegyen álló egykori rezidenciájának romjainál pénteken – közölte a Klix.ba boszniai hírportál.
A helyszínen készült felvételeken nagy mennyiségű fekete füst látható az egykori villa felett. Az épület azonban már a mostani tűz előtt is romos állapotban volt: az 1992-1995-ös boszniai háború idején kifosztották és felgyújtották, azóta pedig nem állították helyre.
A Gorica-villa Tito egyik legismertebb és legfényűzőbb hegyvidéki rezidenciája volt. Az 1960-as évek végén, mintegy 900 méteres tengerszint feletti magasságban épült fából és kőből. A jugoszláv államfő az 1960-as évek végétől az 1970-es évek végéig több mint tíz alkalommal látogatott Bugojnóba, elsősorban a környék gazdag vadászterületei miatt.
A villa nemcsak pihenőhelyként szolgált, hanem diplomáciai találkozóknak is otthont adott. Tito bugojnói tartózkodásai során külföldi államférfiakat, magas rangú katonai vezetőket és diplomáciai küldöttségeket is fogadott ott. Tito halála után az épületet részben emlékhellyé alakították.
A Gorica-hegy stratégiai fekvése miatt a villa az 1990-es évek boszniai háborújában több szerepet is betöltött, és súlyosan megrongálódott. A háború alatt kifosztották és felgyújtották, így az egykor reprezentatív rezidenciából az elmúlt évtizedekre csak romok maradtak. A pénteki tűz ezeket a megmaradt épületrészeket érintette. A tűz keletkezésének okáról, illetve az újabb károk mértékéről egyelőre nem közöltek részleteket. (MTI)







