Vicsek Annamária szerint nem egyformán ítéli meg az EU a kínai kapcsolatokat

Vicsek Annamária, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke és a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője éles hangvételű bejegyzésben bírálta az Európai Unió hozzáállását a Kínával folytatott gazdasági együttműködésekhez. Szerinte miközben Németország történelmi rekordokat dönt kínai kereskedelmi forgalmában, addig Szerbiát és Magyarországot ugyanezért Brüsszel kritika alá vonja.

A német statisztikai hivatal friss adatai szerint Kína az idei év első kilenc hónapjában 185,9 milliárd eurós forgalommal Németország első számú kereskedelmi partnere lett. Az Egyesült Államokkal folytatott forgalom ugyanekkor 184,7 milliárd eurót tett ki.

Vicsek szerint azonban az Európai Bizottság nem ugyanazt a mércét alkalmazza, amikor Szerbia vagy Magyarország épít gazdasági kapcsolatot Kínával. A Szerbia-jelentés például kifogásolja, hogy Kína Szerbia egyik legfontosabb kereskedelmi partnere (10%), és hogy a 2024-ben beáramló külföldi befektetések harmada kínai eredetű. Magyarország esetében pedig több eljárás és figyelmeztetés is született: vizsgálat indult a BYD-beruházás kapcsán, a „de-risking” irányelvekre hivatkozva elmarasztalták a magyar Kína-politikát, és fokozott felügyeletet sürgettek a kínai befektetések miatt.

A politikus szerint a kettős mérce nyilvánvaló: „amikor Németország dönt rekordot Kínával, az teljesen rendben van, de ha ugyanezt Szerbia vagy Magyarország teszi, akkor hirtelen problémás lesz”.

Vicsek úgy fogalmaz: a gazdasági együttműködés nem ideológiai kérdés, hanem a közösségek érdekeinek megfelelő pragmatikus, stabil és kiszámítható döntéssorozat. A régió országait érő brüsszeli bírálatokat ezért következetlennek és elfogadhatatlannak tartja.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT