A 19. század végének Délvidékén élt egy férfi, aki a sportban nem csupán testgyakorlást, hanem közösségépítést, nevelést és nemzeti öntudatot is látott. Vermes Lajos – a palicsi „magyar olympiász” megálmodója és megvalósítója – neve ma már kevesek számára cseng ismerősen, holott életműve a vajdasági magyar közösség történetének egyik legkiemelkedőbb fejezetét jelenti.
Vermes 1860-ban született Szabadkán, egy jómódú, nemesi család sarjaként. Tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte, orvosi, bölcsészeti és sporttanári képzést is folytatott, majd a kor szokásához híven európai tanulmányútra indult. Görögországban találkozott az antik olimpia eszméjével, amely életre szóló hatással volt rá. Amikor 1880-ban visszatért Szabadkára és a családi birtokra Palicson, megfogalmazódott benne egy rendkívüli vállalkozás gondolata: újraalkotni az ókori játékokat a modern kor igényei szerint.
A Palicsi Olimpiai Játékokat először 1880-ban rendezték meg – tizenhat évvel Pierre de Coubertin első újkori olimpiája előtt. A versenyek kezdetben egyszerűek voltak: birkózás, súlylökés, távolugrás. Később azonban egyre bővült a program, megjelentek az atlétikai számok, az úszás, a vívás, a kerékpár, és a téli sportok is. Mindez nem állami támogatással, nem sportpolitikán keresztül, hanem egyetlen ember elszántságából, saját vagyonát áldozva jött létre. Vermes Palicson versenypályákat építtetett, sportvillákat létesített, sőt a Bagolyvár megépítésével gyakorlatilag ő hozta létre a világ első „olimpiai faluját”.
Vermes Lajos nemcsak szervező volt, hanem sokoldalú sportoló is: több mint 200 versenyt nyert meg, birkózott, vívott, úszott, kerékpározott, tornázott. Oktatott is: tanárként dolgozott Szabadkán, majd Kolozsváron az egyetemen. De talán még ennél is fontosabb, hogy sporteszménye túlmutatott a fizikai teljesítményen: ő a testnevelésben erkölcsi és közösségi nevelést látott. Meggyőződése szerint a mozgás nemcsak a testet formálja, hanem jellemet épít és közösséget kovácsol.
A vajdasági magyar közösség számára Vermes jelentősége túlmutatott a sport világán. A történelmi Magyarország délvidéki régiójában, amely már akkor is multietnikus és sokvallású közeg volt, ő egy olyan nyitott, de határozottan magyar identitású közéleti modellt képviselt, amelyben a nemzeti kultúra ápolása és a befogadás nem zárta ki egymást. Zsidó és bunyevác partnerekkel vállalkozott, klubokat alapított, és sportfotóival maradandó vizuális emléket hagyott a korszakról.
Az első világháborút követő impériumváltás után Vermes nem költözött át Magyarországra, hanem szülőföldjén maradt. Megélte a délszláv állam berendezkedését, a visszacsatolást, majd a második világháború végén újra a jugoszláv hatalomátvételt. Élete utolsó éveiben visszavonultan élt Palicson, ahová a szíve mindig is húzta. 1945 májusában halt meg, 84 éves korában, a szabadkai Bajai úti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Vermes Lajos életműve mára újra felfedezett érték. Palicson szobor és emléktábla őrzi emlékét, nevét utca viseli, sportdíjat neveztek el róla és Vermes Lajos-napok keretében emlékeznek a tevékenységéről. A Vermes Lajos által teremtett palicsi sporteszme – a közösségi élmény, a nemzeti önkép és a mozgás örömének egysége – ma is időszerű. Egy olyan korban, amikor a közéletben gyakran hiányzik a példamutatás, Vermes alakja iránytűként szolgálhat: hogyan lehet egy nemzeti közösség tagjaként, európai szellemben maradandót alkotni – a jövőnek.
