Vendégből házigazda: hogyan rombolja le néhány hangos kisebbség a fiatalok jövőjét? Van az úgy, hogy vendéget fogad az ember. Tányért rak elé, fekhelyet készít, türelemmel viseli, ha hangosabb a kelleténél. De mi történik akkor, ha a vendég kizárja a házigazdát a saját otthonából? Ez nem egy irodalmi allegória, hanem az újvidéki egyetemek jelenlegi valósága – és benne sok ezer vajdasági fiatal jövőjének tragikus képe.
Dr. Bagi Ferenc, az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának professzora, nem politikai indulattal, hanem az oktatás iránti felelősséggel mondta ki a PoliTér című műsorban: a jelenlegi blokád nem társadalmi igazságot teremt, hanem bizonytalanságot és széthullást. Az épületeket elfoglaló egyetemisták – jellemzően néhány fő karonként – nemcsak tanárokat és adminisztratív dolgozókat zárnak ki a saját munkahelyükről, hanem hallgatók ezreit fosztják meg a tanulás, a vizsga és az előrejutás lehetőségétől.
Az eredmény? A tanév széttöredezett, a vizsgák lehetetlenné váltak, a felvételik időpontja kérdéses, a szülők nem tudják, hová irassák be gyermekeiket. A tehetséges diákok elpártolnak – Szlovénia, Magyarország és más európai egyetemek felé fordulnak, ahol nem kell félniük attól, hogy néhány önjelölt igazságosztó akadályozza meg őket a tanulásban.
A blokádolók azt mondják: a jövőért harcolnak. De hogyan szolgálja a jövőt az, ha egy 90 éves tudós nem mehet be az irodájába? Vagy ha a dékán egy garázs elől oszt aláírásokat, mert az egyetem kapui zárva vannak? Hol van ebben a tudás, a fejlődés, az érdem?
Miközben az oktatás lélegeztetőgépen van, a tanárok fél fizetésért próbálnak online órákat tartani. Van, ahol nulla hallgató jelentkezik be, máshol a blokádolók listázzák azokat, akik tanulni mernek – és zaklatják őket. A projektumok csúsznak, a laboratóriumok bezárva, a nemzetközi együttműködések megszakadnak. És ha ez így folytatódik, az állami források is elapadnak, mert nem lesz mire költeni – egy kiüresedett, funkcióját vesztett intézményre aligha lehet jövőt építeni.
A vajdasági magyar közösség sokat fektetett abba, hogy legyen saját értelmisége, amely itt képzi magát, itt dolgozik, itt szolgálja a közösséget. Európa Kollégium, ösztöndíjprogramok, tudatos pályaorientáció – ezek most mind veszélyben vannak. Nem azért, mert nincs akarat, hanem mert néhány hangos kisebbség önkényesen kisajátította az egyetemi tereket, és ezzel mindenki más jövőjét kockára tette.
Ez nem forradalom. Ez önkény. És nem az igazságról, hanem a hatalom kisajátításáról szól. Aki ma elfoglal egy tantermet, holnap jogot formálhat egy egész intézményre. És mindezt a „fiatalok nevében” – miközben a többség hallgat, tanulna, de nem hagyják. Talán ideje kimondani: a csendes többség jövője fontosabb, mint a hangos kisebbség önkifejezése. Ha ezt nem ismerjük fel időben, nemcsak az idei tanév, hanem egy egész generáció veszhet el.
