Vasárnap lejár a kereskedelmi árrések korlátozásáról szóló kormányrendelet. A fogyasztók figyelme ezért most arra irányul, hogy számítani kell-e drasztikus áremelkedésre az intézkedés megszűnését követően.
Nenad Bumbić, a Fogyasztóvédelmi Egyesület igazgatója a Szerbiai RTV-nek adott interjújában elmondta, hogy jelentős, 10–20 százalékos drágulás nem kell számítani, bár kisebb áremelkedés elképzelhető. Emlékeztetett arra, hogy a rendelet bevezetésekor sem csökkentek ilyen mértékben az árak, szeptemberben mindössze 1,5–1,6 százalékos visszaesést mértek. Ezt követően havonta enyhe, 0,3–0,5 százalékos növekedés volt tapasztalható.
A kormány a rendelet lejárta után ideiglenes intézkedésekkel kívánja fenntartani a piaci ellenőrzést az új, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló törvény elfogadásáig. Bumbić szerint a fő probléma nem is az árrésekben, hanem a verseny hiányában rejlik, mivel a szerbiai piacot gyakorlatilag három nagy kereskedelmi lánc uralja. Sok településen mindössze egyetlen üzletlánc működik, ami jelentősen korlátozza a fogyasztók választási lehetőségeit. Hozzátette, hogy ez nem egyedi probléma, hasonló gondok jelentkeznek az amerikai, európai és orosz piacon is. Az igazgató hangsúlyozta, hogy amíg nem erősítik meg a kisebb kereskedőket és nem bővül a verseny, addig érdemi változás sem várható az árak alakulásában.
Úgy véli, az átláthatóbb ár-összehasonlító rendszer – például egy online „bevásárlókosár” funkció – ösztönözhetné a kereskedők közötti versenyt és mérsékelhetné az áremelkedés kockázatát.
Forrás: Szerbiai RTV







