Vajdasági magyar diák nyerte Magyarországon a 18. Országos Középiskolai Filmszemlét

A gombosi Bálint Német Bence Lámpa című filmje nyerte a 2025-ös O.K. Filmszemlét, amelyet március 22–23-án rendeztek meg a budapesti Káldor Miklós Kollégiumban. A szabadkai Kosztolányi Gimnáziumból érkező pályamű egy idős házaspár életébe nyújt betekintést.

A második díjat Marton Áron, a kiskunmajsai Tomori Gimnázium tanulója érdemelte ki Értékes hétvége című filmjéért, amelyben egy középiskolás szombat–vasárnapját mutatja be. A harmadik díj – megosztva – két animációs alkotásért járt.

  • A Kaposvári Zichy Szakgimnázium csapata a János vitézt foglalta össze két percben Kukorica Jancsi dióhéjban címmel,
  • Kőváry-Szőts Jónás (Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium) pedig Cakó Ferenc előtt tisztelgett Zénó újratöltve című gyurmaanimációjában.

Különdíjat kapott az Egy élet gyökerei című film, amelyben Peresztegi Mirkó (Neumann Informatikai Technikum, Budapest) nagymamája életét meséli el.

A díjazottakat 53 pályaműből választotta ki a zsűri, vagyis Kardos Sándor operatőr, Reisz Gábor filmrendező, Réz András filmesztéta és Szederkényi Olga dokumentumfilmes, akik a fesztiválon elemezték is a filmeket.

Forrás és fotó: index.hu

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT