A gyökerei a XIX. és XX. század fordulójára nyúlnak vissza. Ezen időszakban Vajdaság területén még több száz szélmalom működött, ám napjainkra Észak-Bácskában már csupán öt maradt fenn, köztük a völgyparti malom. A szélmalmot 1907-ben építették Pasztviják Gábor részére, aki 1918-ig használta azt, majd fiai, András és Imre folytatták a molnárkodást egészen 1966-ig.
Az épület fontos szerepet játszott a helyi mezőgazdaságban, mivel a harmincas évektől kezdve kukorica őrlésére használták, kivéve a második világháború alatt, amikor ismét gabonaféléket őröltek benne. 1962-ben ugyan javasolták a szélmalom műemlékké nyilvánítását, de ezt a kezdeményezést akkor még nem fogadták el, így az épület állapota fokozatosan romlott. Szerencsére azonban nem járt úgy, mint a Szamek néven ismert szélmalom, amelyet lebontottak, de anyagait nem sikerült hasznosítani.
A hetvenes évek elején a helyi közösség megvásárolta a szélmalmot, amely így közösségi élet központja lett. 1983-ban végül műemlékké nyilvánították, de ezután is több évig elhanyagolták. Az 1990-es évek kezdetén ugyan birtokba vette egy helyi földműves szövetkezet, de ők sem törődtek vele. Csak 2006-ban kezdték el a szélmalom részleges helyreállítását, amely során megerősítették a falakat, és kicserélték a tetőt, valamint a nyílászárókat. A felújítás során kizárólag eredeti technikákat és anyagokat használtak.
Napjainkban a szélmalom épülete turisztikai látványosságként működik, régi használati tárgyakat állítottak ki benne.
forrás: ertektar.rs
