Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozásának kérdése ma már nemcsak külpolitikai, hanem civilizációs és identitáspolitikai vitává nőtte ki magát. A csatlakozás hívei történelmi esélyről, a közös európai jövő megerősítéséről beszélnek, ellenzői viszont kockázatokat, feszültségeket és elhamarkodott döntéseket emlegetnek. A kérdés tehát korántsem pusztán adminisztratív.
A remény és a helyreállítás útja
A csatlakozáspárti érvelés egyik legerősebb alapja az, hogy Ukrajna szuverenitásának védelme nem csupán földrajzi vagy katonai kérdés, hanem európai értékkérdés is. Egy olyan ország, amely háborút vív egy európai jövőért, épp az EU-tól remélhet stabilitást és újjáépítési lehetőséget. Szerintük Ukrajna csatlakozása nemcsak geopolitikai döntés, hanem morális kötelesség is lehet azok számára, akik az uniót az emberi jogok, jogállamiság és szabadság közösségének tekintik.
A gazdasági szempontok sem elhanyagolhatók. Ukrajna európai méretű agrárhatalom, hatalmas termőfölddel, nyersanyagkészlettel és ipari kapacitással. Ha megfelelő reformokat hajtanak végre, Ukrajna az unió egyik új növekedési motorjává válhat – különösen az élelmiszeripar, az energetika és a nehézipar területén.
Politikai szempontból is érthető a támogatás: az EU a saját biztonságát is növelheti azáltal, hogy stabilizálja a határán fekvő Ukrajnát. Egy integrált, intézményesen megerősödött Ukrajna kevésbé sebezhető az orosz befolyással szemben.
A beéretlen állam és a fenyegetett Unió
A kritikus hangok ezzel szemben arra figyelmeztetnek, hogy Ukrajna még nem áll készen a tagságra – sem politikailag, sem gazdaságilag, sem társadalmilag. A háborús állapot, a nem működő intézmények, a korrupció szintje és a jogállami keretek hiányosságai nem kompatibilisek az uniós normákkal. Egy háború sújtotta ország integrálása sosem volt precedens az EU történetében, és az újabb tag felvétele további repedéseket okozhat az egyébként is meggyengült kohéziójú közösségben.
Nem véletlen, hogy egyes tagállamok – köztük Franciaország vagy Hollandia – a bővítés helyett a mélyítést szorgalmazzák. Felmerül a kérdés: miközben még a nyugat-balkáni országokat sem sikerült teljes mértékben integrálni, hogyan lehetne Ukrajnát beemelni úgy, hogy az ne borítsa fel az unió politikai egyensúlyát?
Európai szinten az agrártámogatások és a strukturális alapok is feszültségekhez vezethetnek. Ukrajna mezőgazdasága fejletlen, de versenyképes, ami hatással lehet a közép-európai gazdákra – főként Lengyelországban, Magyarországon és Romániában már most is tüntetnek az ukrán mezőgazdasági import ellen. Egy uniós tagság ezen konfliktusokat formalizálná, nem oldaná fel.
És ott van a legnagyobb kérdés: mit jelent ma az Európai Unióhoz való tartozás? Ha a tagság feltételei folyamatosan lazulnak, ha geopolitikai megfontolásból beengedünk országokat a felkészültségük ellenére, az az EU hitelét és önazonosságát is veszélyeztetheti.
Közép-Európa válaszút előtt
Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Románia különösen érzékeny kérdésként élik meg Ukrajna esetleges csatlakozását. Egyrészt a szomszédság, másrészt a kisebbségi kérdések, harmadrészt az agrárérdekek miatt. A kárpátaljai magyar közösség jogainak biztosítása például nem válhat másodlagossá a csatlakozási folyamat során, ez nem lehet csereeszköz.
A kérdés tehát messze túlmutat Ukrajnán: arról szól, hogy milyen uniót akarunk. Egy geopolitikai szövetséget, amely gyors döntésekkel próbálja betölteni a világpolitikai űrt, vagy egy lassan, de belülről építkező közösséget, amely számára a tagság előfeltétele a működő intézményrendszer, a demokratikus kontroll és a társadalmi stabilitás?
