Újra Magyarországon Kapu Tibor

Hétfő délelőtt landolt Budapesten Kapu Tibor, Magyarország második űrhajósa, aki 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) az Axiom–4 küldetés keretében. A gépészmérnök a misszió során több mint 60 kísérletben vett részt, ezek mintegy fele teljes egészében magyar fejlesztés volt.

A Magyar Honvédség repülőgépével 11 óra után néhány perccel érkezett meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ahol családja, Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, valamint Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos és Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó fogadta.

A sajtótájékoztatón Kapu Tibor hangsúlyozta: „45 év után újra megmutathattuk a tehetségünket a világnak”. Hozzátette, hogy a Hunor-program folytatódik, a kutatásokat kiértékelik, és az eredményeket az ország minden szegletében bemutatják.

Az űrhajós köszönetet mondott családjának, támogatóinak, valamint a programban részt vevő szakembereknek. Mint fogalmazott, az űrben viselt fekete egyenruhán büszkén ragyogott a piros-fehér-zöld, amely 15 millió magyart képviselt.

Kapu Tibor 2025. június 25-én indult a Nemzetközi Űrállomásra, ahol a Crew Dragon űrkapszula fedélzetén három társával együtt csatlakozott az ISS legénységéhez. Visszatérésük után többhetes rehabilitáció várt rájuk, amelyet követően most először léphetett ismét magyar földre.

„Alázat, találékonyság és némi szerencse – egy szóval: magyarnak lenni” – foglalta össze Kapu Tibor, hogyan jutott el Nyíregyházáról egészen a világűrig.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT