Az erotikus tartalmairól ismert portálra az utóbbi időben egyre több sportoló regisztrál, kimondottan azzal a céllal, hogy többféle, elsősorban sport- és életstílus-jellegű tartalmakat osszon meg, és közvetlenül kapcsolatba léphessen a rajongóival.
Így tett korábban az ausztrál Nick Kyrgios, a francia Alexandre Müller és az amerikai Sachia Vickery is, mondván, a saját brand építése mellett jól jön a plusz bevétel is.
„A teniszezői élet intenzív és megterhelő, de nagyon sokat jelent számomra, hogy van egy olyan hely, ahol teljesen önmagam lehetek. Alig várom, hogy szorosabb kapcsolatot építhessek ki azokkal az emberekkel, akik a pályán és azon kívül is támogatnak az utamon.” – írta Udvardy Panna a közösségi oldalán.
A magyar teniszező év elején azzal került be a hírekbe, hogy az antalyai tenisztornán fenyegető üzeneteket kapott: azt írták, hogy elrabolják édesanyját és nagymamáját, ha nem veszíti el az Anhelina Kalinyina elleni meccsét.
Mától, azaz október 12-étől megkezdik az október 25-re kiírt szerbiai parlamenti választások szavazólapjainak nyomtatását – közölte a Köztársasági Választási Bizottság