A Magyar Szövetség a leghatározottabban elutasít minden olyan atrocitást, amely a felvidéki magyar közösség, vagy bármely más közösség tagját éri hovatartozása miatt – jelentette ki Gubík László, a felvidéki magyar párt elnöke Pozsonyban szerdán azon a sajtótájékoztatón, amelyen arra az incidensre reagáltak, amelynek során a múlt héten egy magyar fiatalt nagy valószínűséggel azért ért támadás, mert magyarul beszélt. Szlovákiai magyar fiatalok pedig tüntetést szerveztek délutánra a késes támadás helyszínére.
Az esetről a hirado.hu is hírt adott: beszámolójuk szerint az incidens Pozsonyban, pénteken éjjel történt egy gyorsétkező standnál, ahol ott beszélgető fiatalokat állítólag azért vont kérdőre egy férfi, mert magyarul beszélgettek. A szóváltás után fizikai atrocitásra is sor került, ennek során a támadó késsel megvágta az egyik fiatal állát, majd eltűnt a helyszínről. Az ügyben nyomozást indított a rendőrség, amely a támadás indítékait is vizsgálja.
Az ügy kapcsán Magyar Levente külügyi államtitkár a közösségi oldalán azt írta, egyre több forrás megerősíti, hogy magyargyűlölő indíték vezérelte a támadót.
„A történtek tisztázására egyeztettem szlovák kollégámmal, Marek Eštok külügyi államtitkárral, akitől az eset teljeskörű, alapos, a lehetséges motivációkra is kiterjedő kivizsgálását kértem. Államtitkár úr biztosított minderről, ahogyan azt is megerősítette, hogy a szlovák rendőrség mindent megtesz az elkövető kézre kerítéséért” – számolt be Magyar Levente.
„Nem hagyjuk, hogy egy aljas cselekedet meggyengítse az utóbbi másfél évtizedben felépített szoros együttműködést nemzeteink között, de mindig és minden körülmények között kiállunk a magyarok biztonságáért és méltóságáért” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében a külügyi államtitkár.
A támadás helyszínén tüntetés volt szerda délután.
A fiatal civilek felhívásukban azt írták: „Azt hittük, ezen már rég túl vagyunk. A tiltakozással azt szeretnék megmutatni, hogy Pozsony továbbra is egy toleráns város, ahol senkinek nem kell félni, ha az anyanyelvén beszél.”
Az Újszó tudósítása szerint legalább 150-200 résztvevő jött össze azon a tiltakozó akción, amelyet a pénteki késes támadás miatt hirdettek meg A rendezvényt spontán flashmob, villámcsődületként szervezték meg néhány óra alatt a pozsonyi Šafárik téren, ahol pénteken éjszaka egy négyfős magyar csoport egyik tagját késsel megsebesítették.
A tüntetők – rendőri kísérettel – átvonultak az Öreg-hídon a Duna másik oldalára, majd vissza, hogy bizonyítsák, nem lehet megfélemlíteni őket.