Zombor nemcsak a fáklyás felvonulásokról, a tamburások hangjáról és a híres fiákerekről ismert, hanem arról is, hogy itt található a Balkán legnagyobb olajfestménye. A Zentai csata című monumentális alkotás a város egyik legimpozánsabb épületében, a zombori Városházán (az egykori Bács-Bodrog vármegye székházában) kapott méltó helyet, és igazi kulturális kincse a térségnek.
A 7 méter széles és 4 méter magas, aranyozott, díszes fakeretbe foglalt olajfestmény összesen 40 négyzetmétert foglal el – nagyjából egy másfél szobás lakás méretét. Az alkotás a 1697-es zentai csatát örökíti meg, amely a Nagy török háború döntő ütközete volt, és amelyben a Savoyai Jenő vezette csapatok súlyos vereséget mértek az Oszmán Birodalom seregére. A harcban zombori szerbek és bunyevácok is részt vettek, mintegy ötszázan. A győzelem után a törökök elveszítették Bánátot, és két évvel később, 1699-ben alá kellett írniuk a karlócai békét.
A festményt Franz Eisenhut, német származású, de magát magyarnak valló művész készítette 1896-ban, a honfoglalás ezredik évfordulójára rendezett millenniumi ünnepségek alkalmából. A művet a Bács-Bodrog vármegye rendelte meg, hogy méltó módon tisztelegjen a magyar történelem egyik jelentős eseménye előtt.
A képet realista stílusban festette, mély perspektívával és élénk színekkel. A kompozíció középpontjában Savoyai Jenő herceg áll fehér lovon, mellette a fekete paripán ülő Palffy gróf, szemben pedig a legyőzött Kizil Dzsáfer pasa. A festmény előterében a csata utolsó pillanatai láthatók, hátterében pedig a menekülő török sereg. Érdekesség, hogy a bal oldali, bajuszos lovas alakban a művész önarcképét sejttik.
Fotó: Zombor.eu







