Történelmi mélypontra csökkent a Dráva vízállása Horvátországban

Történelmi mélypontra csökkent a Dráva vízállása a horvátországi Eszéknél, ahol csütörtökön mínusz 186 centimétert mértek. A folyó vízszintje pénteken ugyan emelkedett, továbbra is rendkívül alacsony – közölte a Horvát Meteorológiai és Hidrológiai Szolgálat (DHMZ).

Az új negatív rekord 12 centiméterrel alacsonyabb a korábbi történelmi minimumnál. Szakértők szerint a pénteki átmeneti emelkedéshez a Dráván működő vízerőművek üzemelésének változása is hozzájárulhatott.

Željko Kovačević, a horvát vízügyi hatóság Duna és alsó-Dráva térségéért felelős eszéki igazgatóságának vezetője szerint az elmúlt években egyre hosszabbá váltak az alacsony vízállású időszakok, és gyakrabban fordulnak elő szélsőséges értékek.

A szakember szerint a folyamat hátterében több tényező áll. Az Alpokban télen kevesebb hó halmozódik fel, ezért tavasszal és nyár elején kevesebb olvadékvíz jut a Drávába. A csapadékhiány tovább súlyosbítja a helyzetet, mivel az eső sem képes pótolni a folyóból hiányzó vízmennyiséget.

Kovačević szerint különösen figyelemre méltó, hogy a Dráva éppen abban az időszakban érte el történelmi minimumát, amikor korábban a hóolvadás és a tavaszi csapadék miatt magasabb vízállás volt jellemző.

A DUNÁN IS NEGATÍV REKORD DŐLT MEG

Rendkívül alacsony a Duna vízállása is Horvátországban. A batinai mérőállomásnál korábban mínusz 108 centimétert mértek, ami 24 centiméterrel maradt el a 2022-ben feljegyzett korábbi negatív rekordtól.

A vízszint azóta tovább csökkent: a DHMZ péntek reggeli hidrológiai jelentése szerint Batinánál 8 órakor mínusz 115 centiméteres vízállást mértek.

A Dráva és a Duna alacsony vízállása a tartósan száraz és meleg időjárással is összefügg. Az Európai Aszálymegfigyelő Központ (EDO) július közepén továbbra is kritikusnak minősítette az aszályhelyzetet Európa jelentős részén.

A csapadékhiány mellett a magas hőmérséklet is súlyosbítja a helyzetet, mivel fokozza a talajból, a növényzetből, valamint a tavakból és folyókból történő párolgást.

Címlapkép: Marin Franov/Cropix

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

időjárás

Már látni, milyen idő vár ránk télen

Az ECMWF (Európai Középtávú Előrejelző Központ) szezonális előrejelzése minden hónapban hat hónapos időtávra készül, tehát már az egész telet magában