Topolya: kihasználja a reményt az ellenzéki lista

Az idei önkormányzati választásokon Topolya községben három lista indul:

  1. sorszámmal a Vajdasági Magyar Szövetség, Szatmári Adrián vezetésével.
  2. sorszámmal a Szerb Haladó Párt, Topolya – Holnap listája, amely párt egy 11 éve
    Szabadkán élő hölgyet kért fel listavezetőnek Topolyán. Szabadkáról, belgrádi
    szemüvegen keresztül valószínűleg nehéz megmondani mi kell a topolyai polgároknak.
  3. sorszámmal pedig az ellenzéki tömörülés. A koalíciót a Demokrata Párt, a Zöld-
    Baloldal Front, a Szerbiai Népi Mozgalom, a Szabadság és Igazság Pártja, a Vajdasági
    Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), valamint a listavezető polgári
    csoportosulás, az Aleksandar Bajić vezette Martináért polgárok csoportja alkotja.

Mint ahogy láthatjuk is, a magyar többségű Topolya község csak egy magyar
polgármesterre tud szavazni
, külön fricska, hogy a harmadik listát, szerb listavezetővel a
VMDK is támogatja, egy olyan személlyel az élen, akinek a nevében van az, hogy Vitéz.
Hozzá tehetjük azt is, hogy a felmérések szerint az ellenzéki listán magyar nincs is befutó
helyen. Magyarok szavaznak rájuk és szerbek jutnak be.

Az Aleksandar Bajić vezette lista legnagyobb bűne nem is az, hogy ő szerb, hanem egy
szerencsétlen és gyomoforgató ügyön akar politikailag nyerészkedni az a személy, aki egykor
még Szeghegyen megalapította a Szerb Haladó Párt irodáját. Ugyanis azt Aleksandar Bajić
nyitotta meg.

Aki azt állítja, hogy a Martináért folyó harcban, a községi választáson elért eredmény
számít, az vagy hazudik a választópolgároknak, vagy nincs tisztában azzal, hogy mi is a
községi hatáskör. Ugyanis egy örökbefogadási folyamatot csak a szociális ügyekkel megbízott
miniszter tud felülbírálni. Hiába is nyerne a Bajić vezette lista, ha a Szerb Haladó Párti
miniszterrel egyáltalán nem tudna tárgyalni.

Így gyakorlatilag az ellenzéki lista és a rajta lévő emberek becsapják a választókat, amikor
azt állítják, hogy hogyha ők nyernek akkor a kislány visszakerül a családhoz. Visszataszító
politikai játszmával reményt adni az Ozorák családot ért tragédiában, emberileg teljesen
elitélendő. Bajić politikai babérjait támogatni hiba úgy az ellenzéki magyaroknak, mint más
embereknek. Martina ügyét nem lehet községi szinten megoldani.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT