Több mint száz év után először azonosítottak új pingvinfajt a kutatók. Egy nemzetközi kutatócsoport genetikai vizsgálatokkal megállapította, hogy az eddig egyetlen fajként számon tartott szamárpingvin valójában négy, genetikailag elkülönülő fajra osztható. Ezek egyike a most először önálló fajként leírt Pygoscelis kerguelensis, amely az Indiai-óceán déli részén, az Antarktisz közelében fekvő Kerguelen-szigeteken él.
A madarak külsőre nagyon hasonlítanak más szamárpingvinekre, csupán kisebb eltérések figyelhetők meg többek között testméretükben és hangjukban. Genetikai állományuk azonban egyértelműen elkülönül a többi populációétól.
A Communications Biology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányhoz 10 költőkolóniából származó 64 pingvin teljes genomját vizsgálták meg. A mintavétel a szamárpingvinek földrajzi elterjedési területének csaknem egészét lefedte.
NÉGY SZAMÁRPINGVINFAJ LÉTEZIK
A kutatók arra jutottak, hogy három, korábban alfajként számon tartott populációt is önálló fajként indokolt kezelni. A vizsgálat alapján így négy különálló szamárpingvinfajt különböztettek meg.
A Pygoscelis papua a Falkland-/Malvin-szigeteken és a dél-amerikai Martillo-szigeten él, míg a Pygoscelis taeniata a Crozet-, Marion- és Macquarie-szigeteken fordul elő. Az újonnan azonosított Pygoscelis kerguelensis elsősorban a Kerguelen-szigeteken él, míg a Pygoscelis ellsworthi az Antarktiszi-félszigeten, az Antarktisz partvidékén és Déli-Georgia szigetén található meg.
A genetikai eredmények szerint a négy faj az elmúlt 300–500 ezer évben vált külön egymástól. Ebben jelentős szerepet játszhatott a földrajzi elszigeteltség, valamint az Antarktiszt körülvevő óceáni áramlási rendszer.
AZ ÉTRENDJÜK IS HOZZÁJÁRULHATOTT A FAJOK KIALAKULÁSÁHOZ
A szamárpingvinek táplálkozása rugalmasabb sok más pingvinfajénál: halakat, krillt és más tengeri élőlényeket egyaránt fogyasztanak. Emiatt általában nem kell nagy távolságokat megtenniük táplálékért, és rendszeresen ugyanazokra a költőhelyekre térnek vissza.
A kutatók szerint ez hosszú idő alatt hozzájárulhatott ahhoz, hogy az egymástól elszigetelt populációk saját környezetükhöz alkalmazkodjanak, genetikai különbségeik pedig egyre jelentősebbé váljanak.
A vizsgálat azt is kimutatta, hogy az egyes fajok genomjában eltérő alkalmazkodási jegyek figyelhetők meg. Az Antarktiszon élő Pygoscelis ellsworthi esetében például több, a hőtermeléssel, a zsíranyagcserével és a fény érzékelésével összefüggő genetikai sajátosságot találtak.
A KLÍMAVÁLTOZÁS VESZÉLYEZTETHETI AZ ÚJ PINGVINFAJT
A kutatók éghajlati modellek segítségével azt is megvizsgálták, hogyan változhat a szamárpingvinek számára megfelelő élőhelyek kiterjedése 2050-ig. Egy mérsékelt klímaváltozási forgatókönyv szerint a szubantarktiszi szigeteken élő fajok jelenlegi élőhelyeinek jelentős része alkalmatlanná válhat számukra.
Különösen nagy problémát jelenthet, hogy ezek a szigetek egymástól nagy távolságra helyezkednek el, így az állatok számára kevés megfelelő új élőhely állhat rendelkezésre. Az Antarktiszon élő szamárpingvin helyzete ugyanakkor kedvezőbben alakulhat, elterjedési területe ugyanis a felmelegedéssel akár tovább is növekedhet.
A kutatók szerint a klímaváltozás mellett az élőhelyek pusztulása, a behurcolt ragadozók, a kereskedelmi halászattal folytatott verseny, valamint a halászhálókba történő véletlen befogás is veszélyeztetheti a pingvinpopulációkat.
A szakemberek hangsúlyozták: a genetikai vizsgálatok nemcsak a fajok pontosabb meghatározását segíthetik, hanem természetvédelmi szempontból is fontosak lehetnek. A genomok elemzésével például azt is vizsgálják, hogy egyes pingvinpopulációk mennyire lehetnek ellenállók a madárinfluenzával szemben.
Címlapképünk illusztráció, forrás: Unsplash
