A szerb belügyminisztérium közlése szerint hét férfit vettek őrizetbe kedden egy összehangolt, „Armageddon” fedőnevű akció keretében, amely kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményekhez kapcsolódik.
A rendőrség több városban – köztük Belgrád, Niš, Újvidék és Zombor – tartott házkutatásokat. A gyanúsítottak lakásain lefoglalt számítógépeken és más elektronikus eszközökön több gigabájtnyi, gyermekek súlyos bántalmazását ábrázoló fotót és videót találtak.
A közlemény szerint a felvételeken szereplő kiskorúak többsége 4 és 14 év közötti. Az anyagokat életkor, nem és más szempontok szerint rendszerezve tárolták.
A nyomozás adatai alapján a 24 és 72 év közötti férfiak a dark weben keresztül töltöttek le, tároltak és osztottak meg gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat.
Az akciót a szerb belügyminisztérium technikai igazgatóságának kiberbűnözés elleni szolgálata hajtotta végre a belgrádi felsőbb ügyészség különleges, kiberbűnözés elleni osztályával, valamint a bűnügyi rendőrséggel és az érintett városok rendőrkapitányságaival együttműködésben.
A minisztérium hangsúlyozta: az „Armageddon” akció egyértelmű üzenetet közvetít, miszerint a hatóságok zéró toleranciát tanúsítanak a gyermekekkel szembeni visszaélések minden formájával szemben, és a digitális tér sem jelenthet menedéket az ilyen bűncselekmények elkövetőinek.
A belügyi tárca a szülőket is arra kérte, hogy fokozottan figyeljék gyermekeik online tevékenységét, és gyanú esetén haladéktalanul értesítsék az illetékes hatóságokat.
Címlapképünk illusztráció.







