Tizennégyezer elektronikus cigarettát találtak a pénzügyőrök a szerb-magyar határon

Tizennégyezer eldobható elektronikus cigarettát találtak a pénzügyőrök egy Röszkén kilépésre jelentkező, szerb rendszámú gépkocsi csomagterében – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint a sofőr olyannyira megpakolta az autót, hogy a tetemes súly miatt annak hátsó része már-már az úttestet súrolta, ennek ellenére nem jelentett be semmiféle tiltott, korlátozás alá eső vagy adóköteles árut.

A pénzügyőrök ellenőrizték a járművet, majd számba vették a tömött kartondobozokat, és 14 ezer darab, 12-féle ízesítésű, 8,5 ml-es töltőfolyadékot tartalmazó elektronikus cigarettát találtak. A termékek nikotintartalma – használattól függően – egyenként 1,5-3 doboz hagyományos cigarettának felelt meg.

A jövedéki termék eredtét a sofőr nem tudta igazolni, ezért a szerb gépjárművezetővel szemben jövedéki törvénysértés miatt indult eljárás. Az ügyben költségvetési csalás bűncselekmény elkövetése miatt is eljárás indul, mivel a központi költségvetésnek okozott vagyoni hátrány több mint 13 millió forint.

A közleményben felhívták a figyelmet, hogy az eldobható elektronikus cigaretta forgalmazása Magyarországon illegálisnak számít.

Forrás: MTI

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT