Teljes sztrájkba léptek az igazságügyi dolgozók

Szerbia-szerte teljes sztrájkba léptek az igazságügyi intézmények alkalmazottai, miután évek óta figyelmen kívül hagyják követeléseiket – közölte a Bírósági Dolgozók Szakszervezete.

A szakszervezet tájékoztatása szerint a sztrájk célja a méltányos bérezés elérése, a munkakörülmények javítása, az adminisztratív és szakmai személyzet szerepének hivatalos elismerése, valamint a munkájuk rendszeres alábecsülésének megszüntetése.

„Nélkülünk nincs tárgyalás, nincs ítélet, nincs igazságszolgáltatás” – hangsúlyozták a közleményben. A sztrájk üzenete világos: az igazságszolgáltatás megáll, amíg nem ismerik el azok munkáját, akik nap mint nap működtetik a rendszert.

A szakszervezet minden dolgozót sztrájkra szólított fel, kivétel nélkül. Mint fogalmaztak: csak a tömeges részvétel hozhat valódi eredményt. „Minden üresen maradt munkahely holnap erőteljes jelzése lesz annak az ellenállásnak és küzdelemnek, amit a megérdemelt megbecsülésért folytatunk. Ez nemcsak a mi harcunk – ez a harc az igazságért egy olyan rendszerben, amelynek mindannyiunkért működnie kell” – zárták közleményüket.

A teljes sztrájkot megelőzően több figyelmeztető sztrájkot is tartottak az igazságszolgáltatás alkalmazottai.

Forrás: RTV

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

Újra Magyarországon Kapu Tibor

Hétfő délelőtt landolt Budapesten Kapu Tibor, Magyarország második űrhajósa, aki 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) az Axiom–4 küldetés