Tragikus hír rázta meg a szerb és a nemzetközi futballvilágot: 42 éves korában elhunyt Dejan Milovanović, a Crvena zvezda korábbi labdarúgója. A 1984-ben született középpályás egy veteránmérkőzésen, a Zvezdara és a PKB összecsapásán lett rosszul.
A hetedik percben még gólt szerzett, ám nem sokkal később, egy szabadrúgás elvégzése közben összeesett a pályán. A helyszínre érkező orvosok próbálták újraéleszteni, de életét már nem tudták megmenteni. A szerb sajtó szerint halálát szívinfarktus okozta.
KLUB- ÉS VÁLOGATOTT KARRIER
Milovanović a Crvena zvezda utánpótlásában nevelkedett, a felnőttcsapatban 2001 és 2008 között játszott, majd a francia Lens együtteséhez szerződött. 2010-ben ismét visszatért kölcsönbe Belgrádba, később pedig a görög Panionios és a Voždovac játékosa volt.
A Zvezdával három bajnoki címet és négy kupagyőzelmet ünnepelhetett. Két időszakban összesen 321 mérkőzésen lépett pályára a piros-fehéreknél, és 40 gólt szerzett.
A válogatottban két alkalommal szerepelt. Tagja volt a 2004-es athéni olimpián induló szerb–montenegrói válogatottnak is.
BÚCSÚ A KLUBTÓL ÉS A SZÖVETSÉGTŐL
A Crvena zvezda hivatalos közleményben búcsúzott tőle: „Deki, köszönünk minden lövést, beadást, megnyert párharcot, labdaszerzést, gólt, bajnoki címet és duplázást.”
A Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) is részvétét fejezte ki: „Szerbia elveszített egy kiváló labdarúgót, és mindenekelőtt egy nagyszerű embert.”
Sa velikim žaljenjem obaveštavamo zvezdaše da nas je prerano u 41. godini života napustio nekadašnji vezni fudbaler i kapiten Crvene zvezde Dejan Milovanović.
— FK Crvena zvezda (@crvenazvezdafk) September 16, 2025
Dejan je najviše voleo fudbal i Crvenu zvezdu. Ostaće zapisano da je upravo na terenu prestalo da kuca srce velikog… pic.twitter.com/oE6LosSd7V