Szervezett csoport állhat a húsvétkor a szerb–magyar gázvezetéknél talált robbanóanyag mögött

Közel öt hónappal azután, hogy mintegy négy kilogramm robbanóanyagot találtak a szerb–magyar gázinfrastruktúra közelében, hét ember ellen indult eljárás Szerbiában. A szabadkai felső ügyészség szerint a gyanúsítottak egy olyan szervezett csoporthoz tartozhattak, amely robbanóanyagokat, robbanószerkezeteket és drónokat szerzett be, majd azokat uniós országokba juttatta. A fejlemény azért is figyelemre méltó, mert a magyar választási kampányban Magyar Péter és Rácz András is felvetette, hogy a húsvéti eset mögött egy politikai célú, hamis zászlós akció állhat.

A szabadkai felső ügyészség hétfői közlése szerint hét személy ellen folyik eljárás tiltott fegyver- és robbanóanyag-előállítás, -tartás, -viselés és -kereskedelem gyanújával.

A nyomozás annak az április 5-én, Magyarkanizsa község területén felfedezett robbanóanyagnak az ügyéből indult ki, amelyet a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közelében találtak. A szerb hatóságok szerint feltételezhető, hogy a most vizsgált csoport helyezte el a robbanóanyagot.

A vizsgálatban a szerb Biztonsági-tájékoztatási Ügynökség, a Katonai Biztonsági Ügynökség, a belügyminisztérium bűnügyi rendőrsége és a katonai rendőrség is részt vett. A gyanúsítottak tevékenységének nyomon követése során további robbanóanyagokat, robbanószerkezeteket, drónokat és ezek használatához szükséges felszereléseket is találtak – írja a 24.hu az MTI beszámolója alapján.

HÚSVÉTKOR NÉGY KILOGRAMM ROBBANÓANYAGOT TALÁLTAK

Az ügy húsvétvasárnap robbant be a nyilvánosságba, amikor Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy nagy rombolóerejű robbanóanyagot, valamint annak aktiválásához szükséges eszközöket találtak Oromhegyes közelében, nem messze a szerb–magyar határtól.

A helyszínen a későbbi tájékoztatás szerint mintegy négy kilogramm, amerikai gyártmányú robbanóanyagot találtak. Orbán Viktor akkori magyar miniszterelnök még aznap egyeztetett a szerb államfővel, majd összehívta a Védelmi Tanácsot.

Az eset időzítése miatt Magyarországon szinte azonnal politikai vita alakult ki arról, hogy valódi szabotázskísérletről vagy politikai célokat szolgáló provokációról lehetett-e szó.

MAGYAR PÉTER HAMIS ZÁSZLÓS MŰVELET LEHETŐSÉGÉT IS FELVETETTE

Magyar Péter akkor azt állította, hogy már korábban is érkeztek hozzá jelzések arról, hogy húsvét környékén „történni fog valami” Szerbiában, a gázvezeték térségében.

A Telex akkori beszámolója szerint Magyar azt is közölte, hogy amennyiben Orbán Viktor és a kormányközeli sajtó kampánycélokra kezdi használni az esetet, azt egy előre megtervezett hamis zászlós művelet „nyílt beismeréseként” értékelné.

Rácz András külpolitikai szakértő szintén kételyeket fogalmazott meg. Akkor úgy vélte, egy támadó szempontjából nehezen lenne érthető az időzítés, és úgy fogalmazott, hogy az ügy „kizárólag Orbán Viktornak és a Fidesz kampányának jó”.

DEÁK DÁNIEL: MÉGSEM ORBÁN VIKTOR TALÁLTA KI

A mostani ügyészségi fejleményekre Deák Dániel véleményvezér is reagált. Közösségi oldalán arra emlékeztetett, hogy a húsvéti eset után a magyar nyilvánosság egy része választási provokációként értelmezte a történteket.

Deák szerint a hét gyanúsított elleni eljárás és a további lefoglalt robbanóanyagok, drónok és felszerelések azt mutatják, hogy a húsvéti ügyet nem lehet egyszerűen választási célú kitalációnak tekinteni.

A szerb ügyészség mostani közlése valóban azt támasztja alá, hogy a hatóságok egy valós, szervezetten működő csoport tevékenységét vizsgálják, és ezt a csoportot feltételezhetően kapcsolatba hozzák a gázvezeték közelében megtalált robbanóanyaggal.

A nyomozás jelenlegi állása ugyanakkor nem tisztázta, hogy ki adott utasítást az esetleges akcióra, mi lett volna annak pontos célja, illetve állt-e mögötte valamely állam vagy külföldi szervezet.

Szijjártó Péter akkori külügyminiszter áprilisban azt állította, hogy ukrán részről készíthettek elő terrortámadást. A most nyilvánosságra került ügyészségi információk azonban egyelőre nem bizonyítják ezt az állítást, az eljárás jelenlegi szakaszában a szerb hatóságok egy hétfős csoport tevékenységét vizsgálják.

Címlapkép archív fotó, forrás: Kaiser Ákos

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT