Egyelőre kevés a konkrétum, de benne van a pakliban, hogy a 2036-os olimpiára Magyarország is pályázik majd, és nem egyedül.
Magyarországgal közösen szállna versenybe az olimpiai játékok megrendezéséért Szerbia – erről maga a szerb elnök beszélt a napokban.
A szerb lapok tudósítása szerint Aleksandar Vucic a Belgrád közelében lévő Surcinban járt, ahol hivatalosan is megkezdődött a szerb Nemzeti Stadion építése. Ennek az apropóján jelentette be, hogy 2028-ban ebben a stadionban játsszák majd az Európa-liga döntőjét, egyútal pedig azt is felvetette, hogy Szerbia a jövőben bejelentkezhet az olimpiai játékok megrendezésére is,
de nem egyedül, hanem Magyarországgal közösen.
Azonban pontos dátumot nem említett. Ezzel együtt is biztosra vehető, hogy a szerb elnök nem hasraütésszerűen nyilatkozott erről, és a téma felmerült a két ország közötti párbeszéd során.
„Folytatjuk az infrastruktúra fejlesztését, és a jövőben azt tervezzük, hogy mi és Magyarország pályázunk az olimpiai játékokra. Nem kell nyernünk, a részvétel önmagában is tovább fokozza a sportinfrastruktúránk fejlődését” – érvelt.
Hogy reális forgatókönyv lehet-e akkor egy szerb-magyar rendezés, az nagy kérdés. Az Index még 2022 nyarán mindenesetre azt írta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság akkori közgyűlésén szóba került a 2036-os olimpia megrendezésének lehetősége. Gyulay Zsolt, a MOB megválasztott elnöke ezzel a forgatókönyvvel számolt, és úgy fogalmazott, hogy „Magyarország erkölcsi kötelessége, hogy erre beadja a pályázatát”.
Forrás: vg.hu







