Moszkvában tárgyalt egymással Mihail Murasko, az Oroszországi Föderáció egészségügyi minisztere és Nenad Popović, a Szerb Köztársaság kormányának minisztere, valamint a Szerb–Orosz Kormányközi Bizottság kereskedelmi, gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésért felelős társelnöke. A megbeszélés középpontjában az egészségügyi együttműködés elmélyítése állt, különös tekintettel az onkológiára és az innovatív terápiák alkalmazására – számolt be róla a VajdaságMA.
A találkozón részt vett Andrej Kaprin professzor, Oroszország vezető onkológusa, valamint Denis Logunov, az N. F. Gamaleja Nemzeti Epidemiológiai és Mikrobiológiai Kutatóközpont igazgatója is.
A tárgyalások során hangsúlyozták, hogy Oroszország a világ egyik legfejlettebb onkológiai egészségügyi rendszerével rendelkezik, ahol a vezető intézmények a diagnosztikától kezdve a különféle terápiás eljárásokon át egészen a személyre szabott kezelésekig teljes körű ellátást biztosítanak a daganatos betegek számára.
Kiemelt téma volt a személyre szabott onkológiai mRNS-vakcinák fejlesztése és alkalmazása. Ezek a terápiák már klinikai használatban vannak, az eddigi eredmények elemzése pedig jelenleg is zajlik. Popović miniszter elmondta: a szerbiai betegek az orosz páciensekkel együtt az elsők között juthatnak hozzá a rák elleni vakcinához. A vonatkozó együttműködési megállapodás kidolgozása már megkezdődött, és a tervek szerint az első szerbiai betegek még az év végéig megkaphatják a kezelést.
A miniszter hangsúlyozta: rendkívül összetett és technológiailag igényes folyamatról van szó. A személyre szabott mRNS-vakcinát minden beteg esetében egyedileg állítják elő, kifejezetten már daganatos megbetegedésben szenvedők számára. A terápia az immunrendszer aktiválásával segíti a rákos sejtek felismerését és elpusztítását, ami hosszadalmas, költséges és csúcstechnológiát igénylő eljárás.
A preklinikai vizsgálatok alapján a vakcina a melanóma kezelésében közel százszázalékos hatékonyságot mutatott. Jelenleg bőrrákos betegek esetében alkalmazzák, a következő szakaszban pedig tüdő-, vese-, emlő-, hasnyálmirigyrák és más daganattípusok kezelésére is kiterjeszthetik.
A felek megállapodtak arról is, hogy márciusban a szerb egészségügyi tárca képviselői, kormánytagok és vezető egészségügyi intézmények szakemberei látogatást tesznek a P. A. Gercen Onkológiai Intézet és a Gamaleja Intézetben, ahol részletesen megismerik a személyre szabott mRNS-vakcinák diagnosztikai, kezelési és gyártási folyamatait.
Címlapképünk illusztráció, forrás: MTI/Mészáros János







