Szerbiában 1200-an várnak szervátültetésre

Több mint 1200 ember vár jelenleg szervátültetésre Szerbiában, miközben továbbra is kevés a donor. A szakemberek szerint az országban évente akár kétszáz potenciális szervdonor is lehetne, ennek azonban jelenleg csak töredékét sikerül bevonni a transzplantációs rendszerbe.

A Donorstvo je herojstvo – A donáció hősiesség – egyesület adatai szerint tavaly mindössze húsz donor volt Szerbiában. Összehasonlításként Horvátországot említették, amelynek lakossága jóval kisebb Szerbiáénál, mégis évente mintegy száz szervdonorral számolhatnak. Az egyesület becslése szerint megfelelően működő rendszer mellett Szerbiában évente akár kétszáz donor is lehetne.

A szervátültetési rendszer fejlesztésének lehetőségeiről egy nemzetközi konferencián is tárgyaltak. A résztvevők szerint az egyik legfontosabb feladat egy országos transzplantációs stratégia kidolgozása, valamint annak biztosítása, hogy a kórházak intenzív osztályain időben felismerjék a potenciális donorokat.

Az egyesület mind a 38 szerbiai donorkórháztól adatokat kért. Az ezek alapján készült elemzés szerint az elmúlt három év során tíznél is kevesebb intézményben állapítottak meg agyhalált, ráadásul ezek nagy része egyben transzplantációs központként is működik. A szervezet szerint ezért nagyobb átláthatóságra, valamint a donorkórházak működéséről, a várólistákról és az elvégzett beavatkozásokról szóló rendszeres jelentésekre lenne szükség.

A helyzet ugyanakkor javult az elmúlt időszakban. A szerb egészségügyi minisztérium júniusi adatai szerint 2025 és 2026 között mintegy 1700-ról 1228-ra csökkent a transzplantációra várók száma. Idén június elejéig 71 szerv- és szövetátültetést végeztek el az országban. Szeptember közepére már 89 transzplantáció történt, miután 22 család járult hozzá elhunyt hozzátartozója szerveinek felajánlásához.

A szakemberek az élődonoros transzplantáció lehetőségeit is bővítenék. A jelenlegi szabályozás ugyanis bizonyos esetekben olyan személyeket is kizár a szervadományozásból, akik közeli ismerősüknek vagy távolabbi rokonuknak szeretnének segíteni.

Szintén nagyobb szerepet kaphatna az úgynevezett keresztdonáció. Ez akkor jelenthet megoldást, ha például két betegnek van olyan hozzátartozója, aki vesét adományozna neki, de vele nem kompatibilis. Amennyiben viszont a két donor a másik beteg számára megfelelő, „keresztben” elvégezhető a két transzplantáció. Bár a szerbiai jogszabályok már évek óta lehetővé teszik ezt az eljárást, a Donorstvo je herojstvo adatai szerint eddig még egyetlen ilyen beavatkozást sem végeztek az országban.

A konferencia résztvevői szerint a rendszer fejlesztéséhez a megfelelő jogszabályi háttér mellett egységes országos protokollokra, a kórházak jobb együttműködésére és a lakosság tájékoztatására is szükség van. A cél, hogy minél több, jelenleg várólistán lévő beteg kaphasson időben életmentő szervet.

Fotó: Pixabay

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT