Szerbia Moszkvával ünnepel? Vučićék díszőrséggel vonulnak a győzelem napi parádén

Alekszandar Vucsics szerb elnök mellett az ország díszőrsége is részt vesz az idei győzelem napi felvonuláson Moszkvában. Vucsics már a hónap elején jelezte részvételét.

A szerb gárda díszőrsége részt vesz a május 9-i moszkvai felvonuláson, közölte Alekszandar Vulin szerb miniszterelnök-helyettes a RIA Novosztyival.

„A (szerb) elnök eljön, ez biztos, ő fogja vezetni a küldöttséget. Hogy kiket hívnak még meg, nem tudom, ha hívnak, természetesen el fogok jönni. Ez biztos. Ott lesz a szerb gárda díszőrsége is. Akkor is a történelem jó oldalán álltunk, miért ne állnánk most is” – mondta Vulin.

Szombaton Nenad Popovics, a szerb kormány nemzetközi gazdasági együttműködésért felelős tárca nélküli minisztere kijelentette, hogy a szerb katonaság az orosz hadsereggel együtt vonul majd fel a moszkvai győzelmi felvonuláson.

Március 7-én Alekszandar Vucsics szerb államfő arról beszélt Vlagyimir Putyin elnökkel, hogy részt kíván venni a fasizmus felett aratott győzelem 80. évfordulójának megünneplésén Moszkvában május 9-én, és ott lesz a győzelmi felvonuláson.

Forrás: Magyar Nemzet Archív fotó: predsednik.rs

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT