Öt, az amerikai NBC televíziónál dolgozó palesztin újságíró és három családtagjuk biztonságos kijuttatása a háborús övezetből a szerb diplomácia közreműködésével valósult meg – számolt be az RTS.
A folyamat akkor indult, amikor az NBC egyik producerét Washingtonban bátorította a szerb nagykövet és az izraeli miniszterelnök találkozója, hogy személyesen forduljon Dragan Šutanovac nagykövethez. Az amerikai tévétársaság hónapok óta kereste a módját annak, hogyan menekíthetné ki munkatársait, ehhez pedig olyan közvetítőre volt szüksége, aki mindkét féllel jó kapcsolatot ápol.
A szerb külügyminisztérium és a belügyi tárca bevonásával részletes elemzés és biztonsági egyeztetések után indult el a mentőakció. Az evakuáció során szükséges dokumentumokat Szerbia állította ki, és diplomáciai csatornákon keresztül juttatták el Izraelbe, Libanonba és Jordániába.
Šutanovac szerint a legkritikusabb pillanat az volt, amikor felmerült: csak hat embernek van engedélye az elhagyásra, kettőnek nem. „Úgy gondoltam, hogy jobb hat embert kimenteni, mint senkit. Végül sikerült mind a nyolc embert biztonságba helyezni” – mondta a nagykövet.
A mentés közben a Hamasz fegyveresei tüzet nyitottak az evakuáló járműre, így elsőre vissza kellett fordulni. Második próbálkozásra azonban sikerült kijutni Jordániába, majd onnan Szerbiába, ahol elvégezték a szükséges papírmunkát. Az érintettek ma már más országban, biztonságban élnek.
Marko Đurić külügyminiszter hangsúlyozta: ez az ügy is mutatja, mennyire fontos Szerbia kiegyensúlyozott külpolitikája, amely jó kapcsolatokat ápol még egymással szemben álló felekkel is. Mint mondta, a szerb diplomaták gyakran nyújtanak hasonló segítséget, ám ezekről ritkán beszélnek nyilvánosan.
Az RTS emlékeztet: az NBC gázai sátra két nappal az evakuálás után találatot kapott, és több más médium munkatársa életét vesztette. Az ENSZ adatai szerint eddig közel 250 újságíró halt meg a háborús övezetben.
Képünk illusztráció, forrás: GettyImages