Szerbia atomerőművet építene

Az új energiatörvény eltörölte a nukleáris energia alkalmazására vonatkozó tilalmat. Szerbia is törekszik az Oroszországtól való energiafüggetlenségre.

A közelmúltban elfogadott új energiatörvény eltörölte a nukleáris energia alkalmazására vonatkozó moratóriumot. Szerbia kifejezetten támogatja a nukleáris és hidrogénenergia fejlesztését.

Szerbia áramtermelése jelenleg közel 70 százalékban szénerőművekből származik. A kormány azonban kötelezettséget vállalt, hogy 2050-ig kivezetik ezt a környezetszennyező technológiát. Szakértők és politikusok szerint is, ehhez a megújuló források mellett nukleáris programra is szükség lesz. Az új energiatörvény utat nyitott az atomenergia felhasználásához is, a francia EdF (Électricité de France) pedig szerb sajtóhírek szerint már készíti is a tanulmányt a nukleáris energia szerbiai alkalmazásáról.

Az atomenergia helyet kap a hazai energiamixben. Az EdF tanulmánya majd megmutatja, milyen technológia felel meg legjobban energetikai rendszerünknek – közölte Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter.

Nikola Rajaković, a Szerbiai Energetikusok Szövetségének elnöke kijelentette, hogy a nukleáris energia alkalmazásának tilalmát eltörlő moratórium megszüntetése pozitív lépés, lehetővé teszi a nukleáris technológiák további fejlesztését az országban.

Szerbia is az energiafüggetlenségre törekszik

Mindez azt mutatja, hogy az energetikai diverzifikáció és az orosz gáz- és kőolajfüggőség enyhítése érdekében Szerbia szakított korábbi politikájával, amely tiltotta az atomerőművek építését az országban. A moratóriumot még 35 évvel ezelőtt, az egykori Jugoszláviában vezették be. 

A szerb nukleáris döntés kapcsán elemzők rámutattak, hogy az előjele lehet annak is, hogy Vučić elnök milyen irányba kívánja kormányozni hazáját, annak függvényében, hogy keleti, vagy nyugati cégekkel működik majd együtt a nukleáris technológia területén. 

Az ország semlegesnek számít, az elnök továbbra is hangoztatja, hogy célja az EU-tagság. A csatlakozási tárgyalások azonban megrekedtek. Vučić korábban kijelentette, hogy Magyarországgal közösen építhetnének atomerőművet, illetve Szerbia is beszállna a Paks-2 projekt megvalósításába.

A szerb energiaügyi minisztérium korábban már közölte, hogy a jövőben tanulmányozni fogják a kérdést, hogy hagyományos vagy kisméretű moduláris reaktorok építése lenne a kedvezőbb az ország árammal történő ellátása végett. Vučić tavasszal arról is beszélt, hogy  négy kisméretű moduláris reaktor beszerzésében érdekeltek, amelyekkel 1200 megawatt teljesítményt tudnának kiváltani.

Forrás: Világgazdaság

Kiemelt képünk illusztráció.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT