Szerbia aranytartaléka jelentős

Jelenleg 50,6 tonna aranytartalékkal rendelkezik Szerbia, és már túladott azon a 12 tonna aranyon, amelyet 2019-ben és 2020-ban vásárolt a nemzetközi piacon – mondta Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank kormányzója. Hozzátette, a devizatartalékok következő rendes jelentésétől kezdve a nyilvánosságot rendszeresen értesítik az ország nemesfémtartalékairól is.

Az Informer televízió műsorának vendégeként a bankkormányzó elmondta, hogy Szerbia 2012 óta a Bori bányamedence hazai termeléséből 19 tonna aranyat vásárolt, míg korábban, pontosabban 2000-től 2012-ig ugyanebből a forrásból csak 4,1 tonnát vett. Azt, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt külföldről is vásároljon az ország aranyat, Aleksandar Vučić államfő javasolta, hisz az ilyen jellegű döntésekhez egyeztetésre van szükség a szerb állammal – mondta Tabaković. Kiemelte, hogy a 12 tonna aranyat, amelyet külföldön őriztek, szintén az államfő javaslatára vissza is hoztak az országba 2021-ben. Majd 2024-ben a Szerb Nemzeti Bank további 5 tonna aranyat vásárolt Svájctól, amely jelenleg nincs a szerbiai kincstárakban – számolt be azokról az üzletelésekről a bankkormányzó, amelyek az elmúlt években az arany vásárlását és eladását célozták meg.

Kiemelte, hogy a nemesfémvásárlásokról szóló első információkat akkor jelentették meg, amikor az arany ára 1500 dollár volt unciánként (28 gramm). Jelenleg viszont a tőzsdén már unciánként 3350 dollárt kínálnak érte. Így az elsődleges, 993 millió eurós befektetés értéke mára 1,8 milliárd euróra növekedett – mutatott rá a bankkormányzó. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközileg elismert ügynökségek is egyrészt azért írnak pozitív jelentéseket Szerbiáról, mert az aranytartalékok értéke jelenleg meghaladja a 28 milliárd eurót. Ehhez pedig, a 2012-es év előtti gyakorlattól eltérően, nem a gyárak eladásával jutott az ország, hanem a nemzetközi piacon való üzleteléssel – húzta alá Tabaković. Arra is kitért, hogy ha mindezt nem tették volna meg, akkor az a dinár stabilitását veszélyeztette volna.

A bankkormányzó szerint Szerbiában a társadalmi helyzet miatt lelassultak a közvetlen külföldi befektetések, de még mindig a tavalyi beruházások 41 százalékán vannak, azaz bruttó értékük 1,6 milliárd euró. A csökkenést a globális gazdasági fejlődés lassulása is eredményezte, ám még mindig van remény arra, hogy év végéig 3, jövő év végéig pedig 4 százalékkal növekedjen a bruttó hazai termék értéke – vázolta az előrelátásokat a bankkormányzó.

Forrás: Magyar Szó

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT